Ritka vírus végzett öt emberrel Belgrádban

Ritka vírus végzett öt emberrel Belgrádban

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 31. 15:51
MTI

Az idén 70 nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedést regisztráltak Szerbiában, öten már meghaltak a fertőzésben - számolt be a szerb sajtó kedden a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.

A legsúlyosabb járvány 2013-ban volt, amikor 238-an betegedtek meg, és 32 ember bele is halt a fertőzésbe. 

Az intézet adatai szerint megbetegedések voltak Belgrádban, Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Nyugat-Bácskában, a Duna-menti körzetben, Észak-Bánátban, Közép-Bánátban és a Szerémségben. A fertőzöttek 22 és 84 év közöttiek. 

A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják. A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek. 

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák a madarak, közöttük pedig a szúnyogok révén terjed, és az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó. 

Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel - láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések - jár, magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (1 százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.