Napokra elvesztette a látását egy pár műszempilla miatt

Napokra elvesztette a látását egy pár műszempilla miatt

szempilla
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 30. 19:00
Bors

A 22 éves kismama, Stacey Louise Ball a hatodik hónapjában járt, amikor úgy tűnt, műszempillái miatt sosem láthatja születendő kisfiát.

A fiatal lány két napra teljesen elveszítette a látását, miután szemhéján csúnya allergiás tünetek jelentek meg. Ball már három éve ugyanabba a szalonba jár megcsináltatni szempilláit, most azonban a brutális hőség miatt egy közelebbi kozmetikát választott. Miután hazaért vadonatúj külsejével, szemei egyre csak viszketni kezdtek, megduzzadtak, szemhéjai gennyel teltek meg, a végeredmény pedig zöldhályog lett – ennek következtében napokra teljesen elvesztette a látását.

„Túlságosan soknak éreztem ezt a meleget hat hónapos terhesen, ezért úgy döntöttem, egy közelebbi szalonban csináltatom meg a szempilláimat. Amikor hazaértem, azt gondoltam, felesleges foglalkozni a viszketéssel, de később borzalmas lett. Ijesztő volt belegondolni, hogy megvakulok” – árulta el Ball a Mirrornak.

A szempillák eltávolítását követően az ideiglenes vakság két napig tartott. Ezután eleinte csak homályosan, később már teljesen visszatért a lány látása.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.