Aktuális

Kellemes ünnepeket! – hívta fel áldozatát a sorozatgyilkos

Bors

Létrehozva: 2018.07.08.

<p>James DeAngelo tíz évig tartotta rettegésben Kaliforniát. A zsaruknak gyanúsítottjuk sem volt, aztán jött egy újságíró, egy szemetesben talált DNS-minta…</p>

A  technológia fejlődésének köszönhetően ha­zánkban is egyre többször buknak le bűnelkövetők a DNS-nek köszönhetően, elég csak a tizenhárom évig megoldatlan ügyre, Tompa Eszter megölésére gondolni. Az Egyesült Államokban is DNS-vizsgálattal akadtak annak a sorozatgyilkosnak a nyomára, akit csaknem négy évtizede kerestek. Az áprilisi elfogásakor 72 éves volt rendőr, James DeAngelo nőket erőszakolt és ölt meg Kalifornia államban. A hatóságoknak korábban még csak gyanúsítottjuk sem volt, csak pár fantomrajzuk a feltételezett elkövetőről. 

Sosem kaptok el!

A Golden State-i gyilkos tizenkét emberölést, negyvennyolc nemi erőszakot, valamint százhúsz betörést követett el 1976 és 1986 között. Jane, az első áldozat há­rom­éves fiával aludt, amikor arra ébredt, hogy egy maszkos férfi áll az ajtóban és zseblámpával az arcába világít. A férfi megkötözte őket, majd megerőszakolta a nőt. DeAngelo egy évvel később már párokra is rátámadt. Elsőként egy kutyasétáltató pár volt az áldozata, akik meglátták, amint egy házba készül betörni. Az erőszakolóból az évek során sorozatgyilkossá váló exrendőr története maga a megvalósult horrorfilm. Előfordult, hogy telefonon kívánt kellemes ünnepeket egy nőnek, akit korábban megerőszakolt. 

A rendőrséggel a bolondját járatta, amikor „sosem kaptok el!” felkiáltással hívta őket. Gyónásként értelmezhető, amikor egy segélyvonalon próbált meg könnyíteni a lelkén azzal, hogy nem akar már senkit sem bántani, de úgy érzi, mégis meg kell tennie. 

A rendőrök összekötötték a hasonló eseteket, pedig a bűncselekmények egy költözés miatt egymástól több száz kilométerre lévő helyszíneken történtek.

DeAngelo egészen 1986-ig terrorizálta Kaliforniát. Aztán sok-sok év elteltével megjelent egy könyv, ami mindent megváltoztatott. 

Bizonyíték a szemétből

Egy megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó újságíró könyvet írt a Golden State-i gyilkosról, ezért az ügyet újra elővette a rendőrség. Az FBI két éve ötvenezer dolláros vérdíjat tűzött ki rá. DeAngelo neve is felmerült, ezért a rendőrök a szemeteséből begyűjtöttek tőle DNS-mintát, majd elkapták. 

Kiderült, a férfi korábban rendőr volt, de 1979-ben lopás miatt ki­rúgták. Szolgált a vietnami háborúban is, majd büntetőjogot tanult. Elvált, három lány apja. Szomszédai semmit sem sejtettek, bár kötözködőnek ismerték. Életben maradt áldozatai hihetetlenül megkönnyebbültek. – Sírtam, zokogtam. Nem tudom elmondani, mit érzek negyvenkét év után – mondta egyikük, amikor hivatalossá vált az elfogás. 

A már idős férfit tolószékben hozták első bírósági meghallgatására, ahol szűkszavú volt, suttogva beszélt. Egyes források szerint a férfi intim mérete is szerepet játszott szexuális frusztráltságában. A sajtó szerint további bizonyítás céljából az egész testét – beleértve a péniszét is – le akarják fényképezni. DeAngelo ügyvédje szeretné megtagadni a fotózást. A Golden State-i gyilkosra halálbüntetést kér majd az ügyészség.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek