Jövőre több jut a családoknak – Szavaznak a költségvetési törvényről

Jövőre több jut a családoknak – Szavaznak a költségvetési törvényről

Parlament
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 10. 19:40
A 2019-es költségvetés jó alap Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden a közmédiának.
Bors

Dömötör Csaba közölte: a parlamenti vita lezárult, az Országgyűlés már a jövő héten megszavazhatja a 2019-es költségvetést. A súlypontok nem változtak, a jövő évi költségvetés a biztonságos növekedés költségvetése, ami jól tükrözi a kormány fő céljait: szeretnénk megerősíteni a biztonságot, szeretnénk több támogatást adni a családoknak, mindezt úgy, hogy csökkennek az adók és közben mindenki dolgozik, aki akar és tud – hangsúlyozta Dömötör Csaba. Hozzátette: ez egy jó alap és jó recept Magyarország további erősödéséhez.

Kifejtette: ha a mostani formában szavazza meg az Országgyűlés a jövő évi költségvetést, az nagyobb támogatást jelent a családoknak, hiszen 2000 milliárd forintot tesz ki a családtámogatások összege, ami azt is  magában foglalja, hogy a kétgyermekes családok adókedvezménye negyvenezer forintra nő majd. Mint mondta, a munka­adói adók 17,5 százalékra csökkennek majd, ami megteremti a lehetőséget a további béremelésekre.
Közölte: jövőre az oktatásra, az egészségügyre és a honvédelemre is több forrás jut. Oktatásra 606 milliárddal, egészségügyre 505 milliárddal jut majd több 2010-hez, a baloldali kormányzáshoz képest – jegyezte meg.

Kiemelte: a költségvetésben érvényesíteni kell a biztonsággal kapcsolatos szempontokat is, mert Európában sokasodnak a gazdasági válságjelek, ezért 50 százalékkal növekszik majd az általános költségvetési tartalék. Ez az oka annak, hogy a kormány és a kormánypártok nem támogatták azokat az ellenzéki indítványokat, amelyek csökkentették volna ezt a költségvetési keretet – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.