Irány Toszkána, két keréken!

Lobog a hajam a nyári szélben a kalapom alatt, a ruhámon romantikus fodrok „kergetőznek”, a madarak csicsergését hallgatva pedig élvezem a toszkán lejtők adta szabadságot és a szőlőültetvények szépségét – valahogyan így képzeltem el második blikkre az egyhetes olaszországi biciklitúránkat. Mert első hallásra nem igazán tetszett az ötlet: nem tudtam elképzelni, hogy én, aki talán gyerekkoromban ültem legutóbb biciklin, egész nap bringázzak. Majdnem egy héten keresztül.

A valóság meg sem közelítette az álomképemet, de csak azért, mert utóbbiban nem szerepelt például a fenékfájás és a dombok „megmászása”.

Hozzávalók

Az első hideg zuhany akkor ért, amikor a biciklimániás főnököm azt mondta: Anna, szerintem vegyél biciklisnadrágot. Kinevettem. Ugyan, Béla, nem bringaversenyre készülök! Aztán jött anyukám, hogy vigyek magammal baseballsapkát, majd a kezembe nyomott egy szilikonos nyeregbetétet (még a hivatalos nevét sem tudom). A barátom pedig elküldött hosszú ujjú leninget vásárolni, mert ő meg a bőrömet féltette a tűző naptól. En­ged­tem a nyomásnak, beszereztem mindent, hogy ne érje szó a ház elejét. És milyen jól tettem!

1. nap
Cél: Lucca

Minden reggel kilenckor in­dultunk, útközben rengetegszer megálltunk. Hol egy kisváros teraszán üldögéltünk, hol pedig az út szélén, mert nem bírtunk betelni a táj hangulatával. Már ezen a napon felkerült a bringásnaci. A fenékfájás délutánra olyan mértéket öltött, hogy ekkor kezdtem a két napig tartó hisztit.

2. nap
Cél: San Miniato

Anya, köszi, hogy rám tukmáltad a baseballsapkát és a nyeregbetétet, aminek a hatását ugyan nem éreztem, mert annyira sajgott a hátsóm, de enélkül biztosan rosszabb lett volna. Jó párszor eltévedtünk, megannyiszor összezördültünk, mert máshogy értelmeztük a térképet és a környéket, de az elképesztő csend, a bámulatos vidék azonnal feledtette az apró harcokat. San Miniato története a VIII. századig nyúlik vissza, történelmi városmagja a katedrálissal a folyó bal partján emelkedő dombon épült. A fel­jutás gyötrelmes volt, de a kilátás, ami onnan és a szállodából tárult elénk, mindent megért. No meg persze a sikerélmény.

3. nap
Cél: Colle di Val d’Elsa

Kezdjük átlátni a helyzetet: szó szerint úttalan utakon bicajozunk. Ami a térképen utcaként van jelölve, az a valóságban lehet akár egy gyalogos-túraútvonal is. Kihívásokkal teli az út a dombok és a tájékozódás miatt, de egyre jobbak vagyunk. Tátjuk a szánkat, a tipikus toszkán táj kellős közepén találjuk magunkat. Hosszúkás ciprusok, olívafák keretezik utunkat. Mostanra már annyira élvezem a barangolást, hogy a fenékfájás csak ritkán jut eszembe. A céltelepülés maga a csoda. Egy kapun mehetünk be a városba, ahol aztán elveszhetünk a kis sikátorokban és utcácskákban. Bármerre néz az ember, százéves falak mindenütt, valami építészeti különlegességgel.

4. és 5. nap
Cél: Siena, majd túra a környéken

Európa egyik legnagyszerűbb gótikus települése, egy igazi középkori nagyváros, amelynek belvárosát az UNESCO a világörökség részévé nyilvánítot- ­­ta. És ha ez még nem lenne elég, James Bond is járt a főtéren. A Quantum csendje című film egyes jeleneteit a több évszázados múltú eseményen, a palión forgatták. Ez egy gyorsasági lovasverseny, amelynek látványossága leginkább abban rejlik, hogy a versenyzők a három – közel ezerméteres – kört a város lezárt főterén futják.