Még fel sem dolgozták a miskolci Készenléti Rendőrség állományához tartozó határvadászok, hogy tavaly októberben kollégájuk, Németh Gergely szörnyethalt mellettük egy buszbalesetben, a rendőrség most, kilenc hónappal később megbírságolta a túlélőket. A határvadászok Kelebiáról tartottak hazafelé, amikor Kecskemét közelében, az M5-ös autópályán két kamionnal ütköztek. Németh rendőr törzsőrmesteren kívül a busz sofőrje, Gy. Elek is azonnal életét vesztette a szerencsétlenségben. Összesen tizenöten sérültek meg – hárman súlyosan –, úgy kellett kivágni a buszból őket. Egyikük a lábát is elveszítette a balesetben.
Levél a semmiből
A túlélőket sokkolta kollégájuk elvesztése, de az is, hogy most, kilenc hónappal a baleset után levelet kaptak a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól. A Bors birtokába jutott dokumentumokból kiderül: a határvadászokat 20 ezer forint megfizetésére kötelezik, amiért 2017. 10. 09-én 11 óra 45 perc körül az M5-ös autópályán úgy vettek részt a közúti közlekedésben, hogy „a biztonsági öv becsatolásával nem rögzítették magukat”. Információink szerint még azt a túlélőt is megbírságolták, akinek végtagját amputálni kellett a szerencsétlenség után. De mivel ő már nem a rendőrség alkalmazottja, kész ügyvédjével megvédeni az igazát korábbi munkaadójával szemben.
Maguk ismerték el
Ilyen esetben egyébként az sem kizárt, hogy az áldozatnak is kiküldik a bírságot, de az eljárás megszűnik ellene épp az elhalálozása miatt. Úgy tudjuk, a tragikus baleset után kihallgatták a barátjukat gyászoló túlélőket, akik közül többen megviselt állapotban azt mondták, nem voltak bekötve. Ezt használta ki a rendőrség saját kollégáival szemben. Azonkívül, hogy egy halálos baleset túlélőit hónapokkal később erkölcsös-e megbüntetni, jogi szempontból is aggályos a bírság.
Rég elévülhetett a büntetés
Bár büntetést nemcsak tettenérés, hanem beismerés esetén is kiszabhat a rendőrség, az egyébként október óta már rég elévülhetett.
– Ha nem használjuk az övet, azért lakott területen 10 ezer, autóúton 15 ezer, autópályán 20 ezer forint bírság jár. A közigazgatási bírság kiszabásának a szabályszegés időpontjától számított 90 napon túl azonban nincs helye, mert az jogvesztő, közigazgatási szempontból elévül – tájékoztatta a Borsot dr. Gerő Tamás ügyvéd.
Az ügyben megkerestük a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot is.
Frissítés!
A rendőrség reagált:
Tájékoztattak, hogy az ide vonatkozó, közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 20. § (4) bekezdése szerint: „Nincs helye bírság kiszabásának, ha a jogsértő cselekmény elkövetése óta két év eltelt (elévülés)”.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 17 eljárás során közigazgatási bírság kiszabásáról rendelkezett a határozatában, egy eljárásban pedig még nem született döntés, további eljárási cselekmény miatt.
A szabályszegésnek minősülő jogsértésekért való felelősségről és a kiszabható bírságról a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény és az annak végrehajtására kiadott a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII. 29.) Kormányrendelet rendelkezik.
Ahogy fogalmaztak: jogalkalmazó szervként a rendőrségnek a tevékenységét a hatályos jogszabályok alapján kell végeznie, az eljárás alá vont személyek tekintetében se pozitív, se negatív irányban nem alkalmazhat megkülönböztetést. Ezen túlmenően tájékoztatjuk, hogy a közigazgatási hatósági eljárásban – ellentétben például a szabálysértési eljárással – az eljáró hatóságnak a kötelezően alkalmazandó szankció alkalmazását (bírság kiszabását) illetően nincs mérlegelési jogköre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.