Gyász váltotta fel a közönyt: előre szólt, hogy ölni akar, még a rendőröket sem hatotta meg

Gyász váltotta fel a közönyt: előre szólt, hogy ölni akar, még a rendőröket sem hatotta meg

figyelmeztetés
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 23. 21:00
Előre figyelmeztette Leroy Campbell visszaeső szexuális bűnöző a pártfogó felügyelőjét, hogy attól fél, ismét támadni fog, de nem vették komolyan.
Bors

Campbell 2016 novemberében megerőszakolta és meggyilkolta a 37 éve ápolónőként dolgozó Lisa Skidmore-t, valamint idős édesanyját. A szörnyű gyilkosságok elkövetésekor feltételesen volt szabadlábon, mivel az 57 éves férfit korábban három nő szexuális bántalmazásáért már elítélte a bíróság. Szabadulása után négy hónappal jelentkeztek először nyugtalanító gondolatai. Hetekig figyelte leendő áldozatát, sőt mi több legalább kétszer is jelentette pártfogójának, hogy ismét bűnelkövetés gondolatai motoszkálnak a fejében. Nyíltan elmondta a nyomozóknak, hogy csupán néhány hetet ad magának és újra bűnözni fog, hisz legutóbb, amikor meglátott egy nőt, a nemi erőszak érzése lett úrrá rajta. A nyomozók azonban nem vették elég komolyan szavait, így szabad utat engedtek neki brutális gyilkosságok elkövetésében.

Kívülről mászott fel a 37 éves Skidmore első emeleti hálószobájába az ablakon át, ahol megtámadta, megerőszakolta, végül megfojtotta a fiatal nőt. Az áldozat 81 éves édesanyja néhány órával később ért haza, de az erőszaktevő gyilkos még ekkor is a házban volt. Rátámadt az idős asszonyra, majd őt is megfojtotta, végül pedig rájuk gyújtotta a házat, hogy eltüntesse a bizonyítékokat.

Az áldozatok családtagjai a rendőrséget okolják szeretteik haláláért, és azt szeretnék, ha felelősségre vonnák a pártfogókat is, valamint, soha többé nem engednék szabadlábon a kegyetlen gyilkost.

Campbell 2014-ben részt vett a börtön által szervezett rehabilitációs foglalkozáson, melyet kifejezetten szexuális bűnözőknek szerveztek, ám megbukott rajta és egy életen át tartó veszélyként jellemezték őt a pszichológusok – tudta meg a Mirror

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.