Fiára költi Rozália Bors Kapitány negyedmillióját

Fiára költi Rozália Bors Kapitány negyedmillióját

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 08. 16:00
<p>Hét napjuk még mindig maradt arra, hogy megnyerjék Bors Kapitány értékes pénz- és tárgynyereményeit.</p>
K. Sz.

Bors Kapitány újabb negyedmillió forintos nyereménye talált gazdára. A szombathelyi Molnár Imréné Rozália nyugdíjas, ko­rábban varrónőként dolgozott, szenvedélyéről azóta se mon­dott le. 

– Sokat varrok és kötök itthon, szeretem magam ké­szíteni az ajándékaimat, illetve egy kézművesklubba is járok, ahol sok érdekességet tanulok. Volt már kiállításunk is, mégis a közösség és a tanulás élménye a legfontosabb számomra. Na­gyon szeretem a Borsot ol­vasni, rendszeresen veszem az újságot, a rejtvény- és a tévémagazin mellett nagyon kedvelem a sztárhíreket is – mesélte a rendkívül fiatalos Rozália.

– Szeretnék picit spórolni is belőle, de hamarosan 50 éves lesz a nagyfiam, és neki szeretnék valami széppel kedveskedni. Nagyon jókor jött a nyeremény, nagy szerencsét hozott nekem a Bors! – mesélte nyertesünk. 

Bors Kapitány eddig már több száz nyereményt osztott ki a lap legszerencsésebb és leghűségesebb olvasói között. Bár a 8 millió forint összértékű nyereményjáték egy hét múlva, július 14-én véget ér, még mindig számtalan értékes és praktikus meglepetés várja az olvasókat.

– Ha ön is az egyik szerencsés nyertesünk akar lenni, nem kell mást tenni, csupán feltépnie a címlapon található matricát. Ne feledje! Ha három egyforma szimbólum van alatta, ön nyert! – üzente Bors Kapitány a leghűségesebb olvasóinak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.