Ez egy komoly interjúnak indult, aztán megjelent egy cica - videó

Ez egy komoly interjúnak indult, aztán megjelent egy cica - videó

interjú
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 08. 12:15
Bájos vörös macskája lopta el a show-t a lengyel politológustól, a feltűnési viszketegségben szenvedő kandúr interjú közben mászott gazdája fejére.
Bors

Álmában sem gondolta a lengyel politológus, és hajdani ellenzéki aktivista, Dr Jerzy Targalski, hogy véresen komoly politikai elemzéseivel egyszer még internetes szenzáció lesz belőle. Igaz, eme látványos sikerhez kellett a macskája, Lisio is aki, ahogy mondani szokás, ellopta tőle a show-t a holland NTR televízió interjújában.

A lengyel tévénézőknek már ismerős lehet Lisio, hisz Targalsky-t rendszeresen interjúvolják meg otthonában, ahol a hetyke kis vörös kandúr is gyakran képbe kerül. Ezúttal azonban Lisio megorronthatta a nemzetközi karrier lehetőségét, és úgy döntött, határozottabb akcióba lendül. A macska először felmászott gazdája nyakába, majd a fülét kezdte harapdálni, végül farkát a feje köré tekerte. A politológus vagy a világ leghiggadtabb embere, vagy szed valamit, mivel az arcizma sem rándult, csak mondta tovább a feszült lengyelországi politikai helyzetet értékelő elemzését, miközben fél kezével igyekezett kisöpörni Lisio farkát az arcából.

A feledhetetlen felvételt az NTR maga töltötte fel az internetre, bár úgy tudjuk, adásban nem jött le. Ezzel együtt Lisio politikai szerepvállalása pillanatok alatt körbejárta a világhálót, internacionális sztárt varázsolva a főszereplőkből.

A BBC szakértőjének családja is bemutatkozott

Tavaly márciusban a brit külpolitikai szakértő, Robert E. Kelly lett egycsapásra az internet kedvence, miután a BBC-nek Skype-on át adott interjújába az összes gyereke belegyalogolt. Kelly épp a dél-koreai elnök viselt dolgait elemezte nagy komolyan, amikor kinyílt dolgozószobájának ajtaja, és bejött rajta a szakértő öt év körüli kislánya. Kelly próbálta eltolni a gyereket, de az nem zavartatta magát, tovább mórikált, és bámult a kamerába. Ekkor érkezett meg a szakértő másik gyermeke egy gurulós járókában, és lelkesen befarolt a dolgozóba. A gyerekek magánszámának a rémült, ázsiai származású – talán épp dél-koreai? – feleség vetett véget, aki szabályosan berobbant a szobába, és kirángatta őket onnan. Az interjú folytatódott, az internet pedig felrobbant.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.