Együtt vetett véget az életének a 11 tagú család

Együtt vetett véget az életének a 11 tagú család

családi
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 02. 20:00
A legidősebb családtag 77 éves volt - ugyanakkor több gyermek is volt köztük.
Bors

Rejtélyes tömeges haláleset történt az indiai Újdelhiben vasárnap, ahol egy család tizenegy tagja vesztette életét eddig megmagyarázatlan körülmények közt. A családtagokra szemüket és szájukat bekötve találtak rá a saját házukban, amit több mint két évtizede bérelnek.

Az áldozatok között van egy 77 éves nő, két fia és két menye, lánya és öt gyermek. A helyi nyomozók feltételezése szerint a család egy szélsőséges spirituális szertartás részeként tömeges öngyilkosságot követett el. Idegenkezűségre utaló nyomot, fegyvert vagy egyéb bizonyítékot eddig nem találtak, azonban nem zárják ki a gyilkosság lehetőségét sem – írja a The Sun.

A hatóságok nyilatkozata szerint a holttestek mellett olyan feljegyzéseket találtak a lakásban, amik arra utalnak, hogy valamilyen misztikus tanokat követtek - ám ennek pontos jellegét nem hozták nyilvánosságra.

A rendőrség tovább nyomoz a tömeges haláleset ügyében.

* * *

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.