Profilozta az FBI Fanni elrablóját

Profilozta az FBI Fanni elrablóját

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 21. 09:00
Bors

VV Fanni gyilkossági ügyében nemrég FBI-osok is nyomoztak – írta meg a Bors. A vizsgálatról a Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József beszélt a Music FM Önindító című reggeli műsorában tegnap. A védő szerint az amerikaiak kedvenc módszerüket, a viselkedéselemzést alkalmazták B. Lászlónál is.

– Ők profilozásnak nevezik. Középpontba helyezik a gyanúsított személyiségét és a motivációját, és tulajdonképpen megvizsgálnak mindent. A tett előzményeit, a pszichológiai állapotát az illetőnek. A környezetét, családi, szociológiai hátterét vagy éppen az iskolázottságát, életkorát, lakhelyét, még az elkövetés munkamódszerét is, és próbálják kideríteni a tőle elvárható magatartást, főleg feszült helyzetben – mondta dr. Lichy.

– Tehát Fanni ügyében azt, hogy milyen az elvárható magatartás a gyanúsítottól akkor, amikor azzal szembesül, hogy például el kellene tüntetni egy holttestet – konkretizálta az ügyvéd, aki úgy tudja: az FBI-osok abban tudtak segíteni, hogy B. László milyen irányban indulhatott a holttesttel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.