Itt a hazai dinnye: csakugyan finomabb, mint a külföldi?

Itt a hazai dinnye: csakugyan finomabb, mint a külföldi?

piac
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 28. 13:00
<p>Kikerült a diszkontüzletek polcaira a magyar dinnye, amely idén a vártnál korábban ért be a kedvező időjárás miatt. A minőségtől nem kell félnünk: a termelők elégedettek.</p>
Bors

Nyár végéig bőséges

Mostantól folyamatosan szállítják a hazai árut a piacokra és a boltokba. Egészen augusztus végéig el leszünk látva a lédús gyümölccsel.

– A magyar görögdinnye több ütemben érik, a két legnagyobb a békési és a szabolcsi. Előbbi került most a piacra, míg utóbbit majd csak augusztusban kóstolhatjuk meg. Nyár végéig biztosan nem maradunk görögdinnye nélkül – mondta lapunknak Horváth Vivien, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének szóvivője. – Az első nagyobb adag jövő héten várható, akkor már mindenhol találkozhatunk a hazaival. Most még 190, de néhol már 150 forintért is kaphatunk egy kilót, viszont az ár majd valamennyivel lejjebb fog menni – tette hozzá a szóvivő, aki arra figyelmeztet, hogy ne kergessük az árakat, ugyanis az olcsóság silány minőséget is jelenthet.

Árulkodik a sárga folt

A nem megfelelő higiéniai feltételek miatt már nem lehet lékelni a dinnyéket, helyette a szeletelés és fóliázás jött divatba. Sokan a kopogásra esküsznek. A tapasztaltak szerint akkor jó a dinnye, ha erős kongó hangja van. A szakértő azonban mást mond: tapogassuk meg az aljánál. Ha nagyon gödrös a dinnye, akkor valószínűleg szakad a belseje, ezért jobb, ha a feszes héjat keressük, és figyelünk arra, hogy súlya is legyen. Egy tízkilós dinnye ehető része csupán öt-hét kiló. 

Buherálják a magokat

Nem tévedünk sokat, ha azt mondjuk, hogy a meleg és a napfény a finom dinnye titka, azonban a termeléstől és a fajtától is függ az íz. A termelők úgy változtatják a dinnyéket, ahogy a kereslet azt elvárja. Ez azt jelenti, hogy a vetőmagcégek folyamatosan figyelemmel követik az eladásokat, és ez alapján kísérletezik ki azokat a magokat, amelyekből nagyobb, vagy éppen kisebb, édes vagy mag nélküli dinnye lesz. Nem érdemes megjegyezni a fajták nevét, mivel ezek pár év alatt kimehetnek a divatból, helyette pedig jön egy újabb.

Hűtőben a helye!

A dinnye akkor a legfinomabb, ha frissen van felvágva, de ha akkorát veszünk, amit nem tudunk egyszerre megenni, akkor tegyük hűtőbe. Vágjuk apró darabokra, és tegyük zárható dobozba, így pár napig még biztosan finom lesz.

Fekete a kedvenc

A piacokon még keresgélnünk kell a magyar dinnyét, de egy-egy termelő már büszkélkedhet vele. Az egyik fővárosi piac árusától, Bogdány Istvántól megtudtuk: a vásárlók inkább a darabokat viszik, és noha még nincs, de a legjobban a fekete héjú, mag nélküli görögdinnyét keresik. 

– A kisebb fajta dinnye a legjobb, mert annak akár a héját is megehetjük annyira édes – magyarázta. 

Most 190-200 forint körül juthatunk hozzá országszerte, de az útszéli árusok már most igyekeznek ennél ol­csóbban adni. 

Lőrinc belepisil 

A néphiedelem szerint Lőrinc belepisil a dinnyébe, vagyis a szeptember 5-ei Lőrinc-nap után már nem jó a dinnye minősége. E nap időjárásából az őszre is következtetnek: ha szép, tiszta az idő, akkor napfényes ősz lesz, jó borterméssel. 

Ne dobja ki a héját!

Kóstolta már a savanyított görögdinnyehéjat? Igazi különlegesség.

Hozzávalók: 1 görögdinnye héja, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 csokor kapor, fél teáskanál mustármag, 1 l víz, 1 ek só.

Elkészítése: Forralja fel a sós vizet. A héj sötétzöld külső részét hántolja le, vágja csíkokra, és állítsa a darabokat az üvegbe. Tegye hozzá a kaprot, a mustármagot és a fokhagymát. Öntse bele a felforralt vizet, majd légmentesen zárja le. Ezután jöhet a nedves dunszt egy negyedórára, és miután kihűlt, mehet a hűvös spejzba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.