Gyógyszerhiány: pánikban az allergiások

Gyógyszerhiány: pánikban az allergiások

pánik
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 30. 09:30
Csak elvétve akad a gyógyszertárakban abból a két, önbelövős adrenalininjekcióból, ami darázs- vagy méhcsípés esetén megmentheti az életét az arra allergiásoknak.
P. Zs.

Katonadolog – mondják a szülők, amikor egy darázs megszúrja a gyereket, és a csúnya piros folt mellett az égő, viszkető csípés miatt könnyes lesz a szemük, vagy hangos bömbölésben törnek ki. Nem játék ez azonban az allergiások számára, van, akinek pusztán egy kis szúrás is halálos le­het. Különösen veszélyes a fejet ért csípés, a szájüreg, a garat csípése, mely allergia nélkül is végzetes következményekkel járhat.

Önbelövős életmentés

Én már tavasszal beszereztem az önbelövős injekciót, de volt arra példa, hogy a táskámat ellopták, amiben benne volt a gyógyszer – mondta a Borsnak K. András, aki a darázscsípés miatt hordja magánál a gyógyszert. Ő szerencsés, egyelőre nem érinti az, hogy a patikákban alig lehet kapni a kétféle, életmentő adrenalininjekciót. Emellett vállalta, hogy immunterápián vesz részt, a kórházban pedig nagyobb eséllyel is jut hozzá a gyógyszerhez.

Újra kellett éleszteni

András ugyanakkor azt mondja, beszélt már olyan sorstárssal, aki a darázs és a méh csípésére is egyaránt allergiás. Előfordult vele olyan, hogy nem ért be az udvarról sem, ott helyben elájult. A kiérkező mentőknek pedig újra kellett éleszteniük. – Ráadásul ez nem úgy megy, hogy be­adjuk magunknak a gyógyszert, és aztán csinálhatunk mindent tovább, mintha mi sem történt volna. Ez az in­jekció mindössze arra jó, hogy időt nyerjünk vele, amíg kiér a mentő.

Lassabban hat a másik szer

A készleteket még legalább egy hétig nem tudják feltölteni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta, hogy július 10-ig a felnőttek két junioradagot tud­nak maguknak beadni az adrenalin­injekcióból. Megoldás még a nem önbelövős készítmény használata.

– Ez egy sokkal lassabban beadható gyógyszer, azalatt háromszor meghalhat a beteg. Ha viszont nincs egyedül az érintett, ugyanolyan hatásfokkal alkalmazható. Hiány van belőle az egész világon – mondta Nékám Kristóf, a Magyar Allergia Szövetség elnöke.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.