Aktuális

Felfoghatatlan, miért dobta el fiatal életét az iskola után

Bors

Létrehozva: 2018.06.23.

Forrás: Facebook

A 19 éves Lara Colthrop azután vetett véget életének, hogy kénytelen volt befejezni egyetemi tanulmányit rossz vizsgaeredményei miatt, és mivel már nem számított diáknak, adót kellett fizetnie.

A tinédzser édesanya a bíróságon elmondta, hogy lánya nem költözött ki azonnal a londoni diáklakásából, így egy nagyobb adósságot halmozott fel a be nem fizetett kommunális adóból. Angliában ez az adó az egyik legmagasabb, havonta akár több száz font is lehet.

– Naponta beszéltünk, de sosem mondta el, hogy gondokkal küszködik – árulta el az összetört édesanya a Metronak majd hozzátette – nekünk felnőtteknek ez egy átlagos, orvosolható probléma, de egy 19 éves fiatalnak hatalmas traumát okozhat.

A lány halála előtt egy szórakozóhelyen volt barátaival, és amikor elvált tőlük, a hildenboroughi vonatállomás mentén sétált szülei háza felé. Felhívta édesapját, hogy tudassa vele, úton van hazafelé, majd letette a telefont. Az apa megpróbálta visszahívni, de a lány már nem vette fel. Mivel tudta, merre járhat, és attól félt, valami baja történt, kiment az állomásra érte, de már csak a szirénázó rendőrautókat találta ott. A 19 éves Lara Colthrop az adótartozása miatt végső elkeseredésében egy vonat elé vetette magát. 

A gyászoló szülők szerint lányuk nagyon hűséges barát volt és sosem hagyott volna cserben senkit, ezért sem értik, hogy miért nem kért segítséget. Úgy vélik, ha a szülők tisztában lennének azzal, hogy mennyire gyakori a fiatalkori depresszió és öngyilkosság, akkor jobban odafigyelhetnének gyermekeik lelki világára, hamarabb észrevennék, hogy baj van, és kevesebb ilyen tragédia történne.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek