Aktuális

Brandt Viktor: Végtagkölcsönzőként működöm

Bors

Létrehozva: 2018.06.03.

<p>Brandt Viktor, vagy ahogy a legtöbben ismerik, az Álomszállító, sosem unatkozik. 25 éve trolibuszvezető, de miután leveti magáról az egyenruhát, felkapja képzeletbeli angyalszárnyait és oda repül, ahol épp a legnagyobb szükség van rá. </p>

Már több mint tíz éve hozza és viszi a mozgássérült embereket, teljesen önként. Mosolyt csalva olyanok arcára, akiknek nem sok oka van az örömre.

„Az elme akadálymentesítője” – így gondol magára a 46 éves férfi, aki 2007 óta szinte már megszállottan segíti a mozgásukban korlátozottakat. Azt mondja, a kezdetekkor még a legtöbben bolondnak tartották, mára viszont sok elismerést kap kitartásáért, önzetlenségéért és emberszeretetéért. Mozgássérült nagymamája inspirálta, aki combnyaktörés és sclerosis multiplex miatt kényszerült a négy fal közé. Azzal, ahogy a betegeken segít, úgy érzi, az egészséges emberek gondolkodását is meg tudja változtatni.

– Az a célom, hogy a mozgás­sérült és az ép emberek között csökkentsem a távolságot. Azt látom, hogy egyre jobban nyitnak az egészségesek a sérültek felé, de még mindig nem az igazi. Még gyakran elmegyünk egy vak mellett segítségünk felajánlása nélkül, ezen szeretnék változtatni – mesélte Viktor a Vasárnapi Borsnak. 

Amellett, hogy a kerekesszékesek szállításában önként segít, máshogy is támogatást nyújt. Olyan élményekkel teszi őket gazdagabbá, ami keveseknek adatik meg. S mindezt saját zsebbôl és a támogatásokból összegyűlt pénzből, a szabadidejét rááldozva. Legutóbb cirkuszba vitte néhányukat, de ennél jóval extrémebb kéréseknek is eleget tesz. „Kérem, hogy itt a szélcsendben jelezzétek, ha siklóernyőznétek.” Ez a bejegyzés Viktor közösségi oldalán olvasható. Ilyen egyszerű. Meghirdeti, a kommentek pedig csak úgy özönlenek. Van, aki azt írja, még össze kell szednie a bátorságát, de olyan is, aki szerint esélytelen, bármennyire is szeretné, mert motoros kocsival közlekedik. Ám az Álomszállítónak nem létezik lehetetlen. Egyszerűen elintézi egy válasszal, sőt nem is válasz ez, sokkal inkább remény és egyben lehetőség.

– Bárki jöhet, az nem akadály, hogy hogyan közlekedik, mivel a repüléshez ki kell szállni a járműből, legyen az motoros, vagy sima kerekesszék. 

Tapasztalatból beszél, hiszen az elmúlt tíz év alatt már több mint ezer emberen segített. Ba­rátnője, családja és a BKV-s kollégái mindenben támogatják. 

– Amióta ezt csinálom, sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb az életem. Amikor azt mondják nekem, köszönöm, annál boldo­gabb pillanatot el sem tudok képzelni. Nekem ez tökéletesen elég – tette hozzá Viktor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070620
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070620
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070620
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?