Aktuális

Rubik Ernő: Mindennap van kocka a kezemben

Ny. A.

Létrehozva: 2018.05.28.

Szemmel követhetetlen volt, ahogy a legprofibb kockázók ujjaik között pörgették a Rubik-kockát a Red Bull Rubik-kocka-világbajnokság tegnapi, magyarországi selejtezőjén. Rubik Ernő is a helyszínen szurkolt a játékosoknak.

Összemérték tudásukat a legelszántabb magyar Rubik-rajongók tegnap. A tét óriási volt, hiszen ketten ki­juthattak az őszi világbajnokságra, az amerikai Bostonba. Az ottani nyertes – átszámítva – nyolcmillió forinttal gazdagszik. A férfiak közt a 21 éves Bózsing Hunor győzedelmeskedett:

– Vegyes érzéseim vannak, az ellenfelemnek drukkoltam a döntőben. Egyszer véletlenül hibázott, aztán meg az időmérőjével volt gond, amiről nem tudták eldönteni, hogy az ő vagy az eszköz hibája, így végül én kerültem ki győztesen. Persze nem bánom – mondta a fiatalember, aki 27 századmásodperccel volt gyorsabb ellenfelénél.

Hunor nagyszülei otthonában bukkant a kockára, utána két hónapig tartott kirakni. Immár tíz éve a szerelmese, akárcsak a női kategória győztese, a joghallgató Szakály Anna:

– A verseny előtt pár hétig gyakoroltam, a legjobb eredményem 16-17 másodperc volt, az­tán az egyetemi tanulmányaimra koncentráltam. Most 25 másodperc körüli idővel győztem. A fiúk között esélyem sem lenne, de örülök, hogy én mehetek Bostonba – nyilatkozta a Borsnak.

A budapesti versenyen a ma­gyar találmány atyja, ifjabb Rubik Ernő is részt vett, s a helyszínen szorított a versenyzőknek.

– Legutoljára ma volt a ke­zemben kocka, de ez mindennapos, hiszen tartok belőle otthon – mondta a Borsnak Rubik Ernő, a legendás játék megalkotója, aki ritkán ad interjút újságíróknak. – Bevallom őszintén, nálam nem számít a gyorsaság, sosem mértem, hogy mennyi idő alatt rakom ki a kockát. Sokkal jobban foglalkoztat, hogy hányféleképpen lehet megoldani.

Rubik Ernő a kocka évtizedek­kel ezelőtti megalkotásáról és magáról a játékról hamarosan könyvet ír. Aki viszont arra számít, hogy útmutató is lesz a kocka kirakásához, csalódni fog.

– Nincs rá képlet vagy elmélet, hogy hogyan lehet kirakni. Ahogy arra sincs, hogy melyik a leggyorsabb módszer. Nagyon sokféleképpen meg lehet oldani. Én, ha a kezembe veszem és kirakom, igyekszem úgy, ahogy még sosem – vallotta be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17052438_auto_resized.jpg
life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!