Aktuális

Őrült szerelem: 65000 üzenetet küldött randipartnerének

Bors

Létrehozva: 2018.05.11.

Forrás: YouTube

Jacqueline Ades mindössze egyszer randevúzott egy férfivel Arizonában és azonnal halálosan beleszeretett. Naponta több, mint 500 üzenetet küldött neki, de a férfi – aki szeretné névtelenségét megőrizni – a hatvanötezrediknél megunta és feljelentést tett.

Korábban már többször elmondta a 31 éves nőnek, akit az interneten ismert meg, hogy nem hogy kapcsolatot nem akar vele, még beszélni sem.

– Soha ne akarj elhagyni, mert akkor megöllek! Nem akarok gyilkos lenni – írta Ades, aki nem értette, mi nem tetszett szerelmének, hiszen ők igazi lelki társak, ez már az első pillanatban is kiderült.

2017 júliusában a rendőrök a férfi háza elől küldték el, nem sokkal azután, hogy fenyegető üzenetekkel bombázta áldozatát. Idén április 8-án Ades betört a férfi lakásába, mikor az nem volt otthon, de az áldozat távolról megnézte biztonsági kamera élő felvételeit és azonnal riasztotta a hatóságokat. A rendőrök a szerelmes nőt a férfi fürdőkádjában találták meg a habok között, nem messze parkoló autójából pedig egy hatalmas konyhakés került elő – írja a Washingtonpost

Egyszer azt írta üzenetben szerelme tárgyának, hogy szeretné vérével megtölteni a fürdőkádat és megfürdeni benne. A rendőrök ezek után mégis kiengedték a fogdából a megszállott asszonyt, aki úgy gondolta, hogy hamarosan összeházasodnak szerelmével.

Május 4-én Ades elment a férfi munkahelyére is, ahol már azt állította, hogy a felesége. A szemtanúk elmondása alapján teljesen irracionálisan viselkedett. A rendőrök végül letartóztatták a nőt fenyegetés, zaklatás, üldözés és betörés vádjával, valamit távoltartási végzés is született ellene május 8-án.

Amikor megkérdezték tőle, hogy miért üldözte a férfit azt mondta: Úgy éreztem megtaláltam a lelki társam és azt gondoltam, hogy azt fogjuk csinálni amit mindenki. Összeházasodunk és minden tökéletes lesz, de ez nem történt meg.

Arról viszont nem szeretett volna beszélni, hogy miért nem hagyta abba a zaklatást, amikor a férfi tisztán és érthetően megmondta neki, hogy nem szeretne tőle semmit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190104_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még soha nem történt a világelitbe jutó magyar hokiválogatottal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715002511
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715002511
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715002511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715002511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya