Lottónyereményből vett kocsiban lelte halálát Attila

Lottónyereményből vett kocsiban lelte halálát Attila

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 12. 05:30
<p>Nagy álmát valósította meg a 32 éves Cs. Attila: édesapja tavaly nyert a lottón, így a fiatalember vehetett egy Audit. Ebben vesztette életét tegnap hajnalban Vácnál. </p>
G. J.

A Pest megyei Pencen élő családot tavaly még óriási szerencse érte, idősebb Cs. Attila közel 50 millió forintot nyert a skandináv lottón. Pénteken azonban elvesztette 32 éves fiát. A rendőrök hajnali négykor lettek figyelmesek egy Audira Vác közelében: bizonytalanul cikázott az úton. Egyből utánamentek, szirénázva eredtek a nyomába. Cs. Attila bepánikolt és beletaposott a gázba, iszonyatos sebességgel próbált elmenekülni, de egy balra ívelő kanyarban kisodródott, a szántóföldre zuhant, majd a kocsi kigyulladt. A fiatalembernek esélye sem volt túlélni a balesetet. Úgy tudjuk, legalább 190 kilométer/órás sebességgel hajtott. 

Pencen mindenki megdöbbent a hír hallatán, pláne, hogy a lottónyertes családról van szó.

– Ilyen az élet, akkor nagy szerencse érte a családot, most meg ekkora fájdalom. Itt adta fel az apja a szelvényt a helyi lottózóban, a fiatalember nem tudta kezelni a hirtelen jött gazdagságot! – csóválta a fejét az egyik helybéli asszony.

Ismerősei szerint Attila azért menekülhetett el a rendőrök elől, mert félt, hogy elveszik a jogosítványát.

– Attilát gyerekkora óta ismerem. Úgy tudom, hogy egy lakásavató buliról jött haza a barátaitól, talán fogyasztott valamit, ezért ijedhetett meg a rendőröktől – mondta lapunknak az egyik szomszéd. 

Attila édesapját otthon találtuk, megtört a fájdalomtól. Hajnalban hívták a hírrel, hogy fia balesetet szenvedett. Amikor odaért és meglátta a roncsot, már tudta, hogy Attila nem élhette túl.

– Azt gondolom, hogy bedrogozhatták. Magától biztosan nem használt ilyesmit, nem is cigarettázott, és alkoholt is ritkán ivott. A barátaival volt, ki tudja, mit csináltak ott. Csak azon csodálkozom, hogy senki nem vette el tőle a kocsikulcsot, ha látták, hogy alig van magánál – mondta az apa, aki tavaly a lottónyereményét szétosztotta a gyerekei között. – Attila sajnos szó szerint elszállt a pénztől. Nem tudom, hogy lehet egy ilyen tragédiát feldolgozni – sóhajtott az apa.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.