Három gyermekét dobta le a panelház tetejéről Ferenc

Három gyermekét dobta le a panelház tetejéről Ferenc

ledobta
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 19. 21:00
Páratlanul szörnyű hármas gyerekgyilkosság történt 37 éve Miskolcon. Egy 30 éves férfi saját gyermekeit ölte meg, hogy bosszút álljon feleségén. A negyedik gyermek túlélte, neki üzent lapunkon keresztül egykori osztálytársa.
Bors

1981. július 11-én szörnyű tragédia történt a miskolci avasi lakótelepen: a 30 éves K. Ferenc ledobta három gyermekét az egyik tízemeletes ház tetejéről. A hároméves Anna, a hétéves István és a nyolcéves Attila is szörnyethalt. A család negyedik gyermeke, a tízéves Ferike a véletlennek és a szerencsének köszönhette megmenekülését – elevenítette fel az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldal.

Megtehetem, mert az én gyerekeim

A szörnyű jelenetet többen is látták a szemközti panelházból. A kazángépész ­segéd meg sem próbálta tagadni felfoghatatlan tettét. Lesétált a ház elé és megvárta a rendőröket. A nyolcéves Attila még élt, amikor a mentők megérkeztek, ott feküdt a virágágyásban két halott testvére mellett. Mire azonban a mentők beértek vele a kórházba, ő is meghalt.

K. Ferenc mindenért saját feleségét hibáztatta. Azért csalta fel gyerekeit a tetőre, mert az asszony elhagyta, ráadásul a kicsiket is magával akarta vinni. A legidősebb gyerek, Ferike csak azért maradt életben, mert nem volt otthon, apja ugyanis elküldte, hogy hozza haza az anyját, de a kisfiú megszökött. „Ha nem fognak el, megkerestem volna, akárhol is bujkál. Az asszonyt megfojtottam volna. Csak nem képzelik, hogy feljött volna velem a tetőre?” – mondta kihallgatásán K. Ferenc. A férfi azt szerette volna, ha a szemközti házban egy másik férfival élő felesége látja, ahogyan a gyerekek a mélybe zuhannak, de a nő éppen a nagyszülőknél volt.

A feleség is hibás?

K. Ferenc és felesége akkor már tíz éve voltak házasok, de megromlott a kapcsolatuk. „Visít az asszony, jajveszékelnek a gyerekek” – emlékeztek vissza a szomszédok a család mindennapjaira. A nő a játszótéren ismerkedett meg a szemközti panelban élő özvegy férfival, a tragédia előtt pár hónappal pedig fogta legkisebb gyerekét és átköltözött új párjához. A többieket azért hagyta férjénél, mert Ferenc megfenyegette, hogy megöli az egész családot, ha nem kapja vissza a kicsiket.

Az is megesett, hogy késsel támadta meg feleségét, a gyerekeket pedig többször fenyegette, hogy le fogja őket dobni a tetőről. Miskolcon ennek ellenére ma is van, aki úgy gondolja, az anya is hibás volt. – Mindig tiszta ruhában jött iskolába és volt mit ennie – emlékezett vissza a Vasárnapi Borsnak Ferikére, a túlélő gyermekre egy évfolyamtársa. – Az apa tettére nincs magyarázat, de úgy gondolom, mindkét szülő hibás volt. A családlátogató pedagógusok rendszeresen jártak hozzájuk, és jelezték volna, ha súlyos a helyzet. Tízévesek voltunk akkor, abba nem láttunk bele, mi folyik a négy fal között, de Ferikén sosem voltak kék-zöld foltok – mondta lapunknak az egykori osztálytárs, akit még 37 év után is rettenetesen felkavarnak az akkor történtek.

Üzenet a túlélőnek

A háromszoros gyermekgyilkos Ferencet halálra ítélték. Ő volt az utolsó, akit Borsod-Abaúj Zemplén megyében kivégeztek.

Mint megtudtuk, a kis Ferikéből kétgyermekes családapa lett. Az egykori osztálytárs az általános iskola befejezése óta nem találkozott vele, de kérte, hogy lapunkon keresztül üzenhessen neki: „Feri, mindig szeretettel gondolok rád és örülök, hogy végül jóra fordult a sorsod!”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.