Az utolsó pillanatban akadályozta meg a pilóta ezer ember halálát – videó

Az utolsó pillanatban akadályozta meg a pilóta ezer ember halálát – videó

repülőgép
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 04. 15:30
Bors

Borzasztó balesetet került el az Air Canada pilótája landolás közben a San Francisco-i reptéren még 2017 júliusában. Az esetről most tettek közzé egy hátborzongató videót, ahol jól látszik, hogy szinte centinken múlott sok száz vagy akár ezer ember élete.

A pilóta úgy hitte, hogy a leszállópályára érkezik, de valójában a felszállásra készülő gépeknek fenntartott várakozó felé tartottak. Előzetesen megkérdezte a központot, hogy jól látja-e, hogy nem tiszta az út előtte, de megnyugtatták, hogy leszállhat. Később jöttek csak rá az irányítóközpontban, hogy nem a kifutó volt kivilágítva, hanem a parkolópálya. A gép pillanatokon belül földet ért volna, mikor a pilóta észrevette, hogy négy másik gép van az útjában és felkapta a repülő orrát.

Az utasszállító alig több mint másfél méterrel kerülte el az ütközést. Az öt gépen összesen több mint ezer ember volt, így a pilóta szó szerint egy tömegkatasztrófát akadályozott meg a gyors korrigálással.

– Ha maguk elé képzelik a négy, széles utasterű, teletankolt repülőgépet az összes utassal a fedélzetén, akkor el tudják képzelni, hogy mekkora katasztrófa következhetett volna be – mondta a Mirrornak Ross Aimer pilóta, akit a történtek fényében nyugodtan illethetünk a hős jelzővel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.