A fél ország szorít a megkéselt nyugdíjas taxisnak

A fél ország szorít a megkéselt nyugdíjas taxisnak

szurkálás
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 28. 11:00
Szerencsére már stabil az állapota annak a taxisnak, akit Pesterzsébeten szurkált össze egy utas. A férfit Vecsésen, egy taxidroszt közelében fogták el. Sok taxis ezért nem tartja kizártnak, hogy a rabló egy újabb kollégájukat akarta kirabolni.
Bors

Mint azt a Bors is megírta: pénteken hajnalban kis híján agyonszúrtak egy köztiszteletben álló nyugdíjas taxist Pesterzsébeten. N. Béla a Nagyvárad téren vette fel későbbi támadóját, aki a címre érve rátámadt, elvette a pénztárcája tartalmát, és kését közel harmincszor vágta bele a veterán taxisba. A férfi óriási lélekjelenléttel maga hívta a kollégáit és a mentőket, akik kórházba szállították, és ott életmentő műtétet hajtottak végre rajta. 

A műtét sikeres volt, Béla azóta túl van az életveszélyen, és az elkövetőt is elfogták egy vecsési gyorsétterem parkolójának a közelében. Úgy tudni, hogy ezen a környéken is gyakran megfordulnak taxisok: 

- Ezen a részen sűrű a taxisforgalom. Belegondolni is szörnyű, hogy mi van, ha ez a férfi egy újabb áldozatra vadászott - mondta el egy taxisofőr. 

Bélát mindenki szereti, és nem csak a barátok, ismerősök és a családtagok, de szinte az egész taxistársadalom azért szorít, hogy a férfi felépüljön.

- Az egyik legjobb ember, akit ismerek, nagyon sok utasán segített, meg valójában mindenkin, akin csak tudott, még állatvédőknél is önkénteskedik - mesélte Béláról egy kolléga, aki hozzátette, hogy egy emberként drukkolnak Béláért:

- Nagyon erős férfi, és reméljük, hogy maradandó sérülés nélkül felgyógyul majd. Mi visszavárjuk! - szögezte le egy kolléga. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.