Táncolt a síneken, majd az utolsó pillanatban elugrott a vonat elől az ácsi férfi

Táncolt a síneken, majd az utolsó pillanatban elugrott a vonat elől az ácsi férfi

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 10. 12:55
G. J.

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 2017. január 13-án, Ács környékén először belerúgott egy vasúti sorompóba, majd a közeledő vonat elé lépett és a síneken táncolt.

A férfi a Batthyány utcán lévő vasúti átjáróhoz ért, ahol a vasúti lámpa villogó piros jelzést adott, és a félsorompó zárt helyzetben volt. 

Miközben a férfi a vasúti átjárónál várakozott, odament a sorompóhoz, azt megrúgta, abban 21.400 forint kárt okozott.

Ezután a lámpa tiltó jelzése ellenére, bement a vasúti átjáróba, és a közeledő vonat elé állva felemelt kézzel táncolt. A mozdonyvezető hangjelzést adott, erre a férfi elugrott a sínekről. 

Az ügyészség a vádiratban a bűncselekmény elkövetését beismerőféfivel szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, a felmerült bűnügyi költség és az okozott kár megfizetését indítványozta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.