Rajtakaptak egy fiatal férfit Oroszországban, amint megnyúz egy husky kutyát Cseljabinszk egy félreeső, erdős részén. A Mirror azt írja, a fiatal állítólag kebabosoknak adta volna tovább a kutya húsát, amit így később emberi fogyasztásra használták volna fel. A férfi ténykedését tinédzserek vették észre, akik értesítették a rendőrséget.
Később kiderült, a fiatal egy húszas éveiben járó kazah állampolgár, Nyikolaj a neve és engedély nélkül tartózkodik Oroszországban. A rendőrségnek azt mondta, Kazahsztánban teljesen hétköznapi dolog megnyúzni a kutyákat, hogy aztán később megfőzzék őket. Vallomásából az is kiderült, hogy a husky-t egy huzallal fojtotta meg. A kutyát állítása szerint fizetség gyanánt kapta egy korábbi munkájáért cserébe.
Az egésznapos éjszakai kihallgatása után a hatóságok végül szabadon engedték a férfit, aki visszatért a tett helyszínére, hogy szatyrokba gyűjtse a megnyúzott kutya maradványait. Ott viszont megjelentek állatvédelmi aktivisták, s ekkor derült fény arra, hogy nem a husky volt az egyetlen áldozata. Több száz kutyával végzett, a húsukat pedig értékesítette a gyorséttermeknek. Az aktivisták most azt szeretnék elérni, hogy a rendőrség indítson nyomozást a férfi ellen, de rendőrségi források szerint a férfit kiutasítják az országból és hazaküldik Kazahsztánba.
(Mirror)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.