Nem muszáj a diáknak kedvezményt adni

Nem muszáj a diáknak kedvezményt adni

kedvezmény
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 10. 09:30
Van különbség diákigazolvány és diák- igazolvány között? Vagy ugyanaz a kedvezmény illeti meg a tizenéves tanulót, mint azt, aki középkorúként vagy idősen visszaül az iskolapadba? Utánajártunk, igaza van-e egy fürdőnek, ha nem ad olcsóbb belépőt a negyvenes diáknak.
Bors

Nem jár mindenkinek ugyanaz a kedvezmény, hiába van diákigazolványa. Nappalis, estis, levelezős igazolványok között is különbséget kell tenni, de az sem mindegy, hogy öreg diákként ül-e vissza az ember az iskolapadba.

Pórul járt például a baranyai Harkányban élő Péter, aki negyvenen túliként fogott újra tanulmányokba, ám esti tagozatosként kapott diákigazolványával a helyi gyógyfürdőben nem adtak neki kedvezményt. Péter a „Tékozló homár” nevű, fogyasztói panaszokat gyűjtő weboldalnak írta meg, hogy a fürdő különbséget tesz a különböző diákigazolványok között, pedig az erről szóló kormányrendelet értelmében ezt – szerinte – nem tehetné meg.

„Arra hivatkoztak, hogy márpedig náluk csak 14 év feletti nappali tagozatos tanulók válthatnak diákjegyet, és ők ezt a honlapjukon is feltüntették” – panaszolta Péter, és felvetette, hogy miért írhatja felül a fürdő a kormányrendeletet.

Mire jogosít biztosan?

Utazás
Középiskolán és egyetemen tanuló, nappali vagy esti tagozatos diák vasúton, HÉV-en, helyközi buszokon, kompokon 50 százalékos kedvezményt kap a jegy árából. A levelezős diákoknak csak az állandó lakóhelyüknek számító település és az oktatási intézmény székhelye között adják ugyanezt a kedvezményt.
Múzeumok
Hat és 26 év között féláron lehet bejutni az időszakos és állandó kiállításokra.
Könyvtárak
Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező tanulóknak, hallgatóknak a beiratkozási díjból 50 százalék kedvezményt kell adni.

Jelenleg országszerte megközelítőleg ezer diákigazolvány-elfogadóhely nyújt kedvezményeket, ám ezek nem állam által garantáltak. Mértékük öt százaléktól harminc százalékig terjedhet, amit minden esetben az adott kereskedelmi egység dönt el.

Megkerestük a Harkányi Gyógyfürdőt, amely – tisztázandó a helyzetet – rávilágított arra, hogy a kereskedelmi kedvezményekre nincs hatása az állami szabályozásnak. Mint közölték, egy cég önálló üzleti döntése, hogy ad-e diákigazolványra kedvezményt, és milyet. „Kedvezményt a fürdőnkben – ahogy az a honlapunkon és a bejárati tájékoztató táblánkon is megtekinthető – 18 év felettiek évek óta kizárólag nappali tagozatos diákigazolvány vagy ISIC nemzetközi diákigazolvány felmutatásával kapnak” – írták. Vagyis 18-nál idősebbek esetén az nem terjed ki az esti tagozatos diákok igazolványára. Értelemszerűen a 18 év alattiak kedvezményes jegyet válthatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.