Váratlan és teljesen indokolatlan indulatokat váltott ki Angliában egy lágytojásról és egy megvajazott pirítósról készült kép. A reggeliről készült fotót a Reddit nevű közösségi oldalra töltötte fel a "panicky_in_the_uk" nevű felhasználó. A címben pedig azt írta, hogy a helyi Tesco 5 angol fontot (átszámítva közel 1800 magyar forintot) akart egy tojástartóért, viszont mivel ő nem Bill Gates, vagyis a világ leggazdagabb embere, ezért improvizált, és a tojástartó helyett egy sajtreszelőt használt.
Csakhogy a felhasználók nagy részét nem a kreativitás nyűgözte le, helyette indulatos kommenteket zúdítottak a kép alá annak feltöltőjének címezve.
– Sajnálom, de felzaklat ez az avantgárd vajazás – utalt az egyik hozzászóló, hogy a pirítós bizonyos részein alig, míg másik részén vastagon áll a vaj. Erre egy másik felhasználó úgy reagált, hogy "a földi javak egyenletesebben oszlanak el, mint a vaj." De olyan is akadt, aki azon akadt ki, hogy kanál van a kés helyett. Persze a kép feltöltője sem maradt csendben.
– Egy kis erkölcsi támogatásért jöttem ide, és hogy őszinte legyek, egy kis dicséretért is a kreativitásom miatt, de csak a negativitást látom – idézte a Mirror a reggelijét lefotózó felhasználót, aki végül mindenkit elküldött melegebb éghajlatra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.