Diák-slammer írta át Petőfi versét, ne hagyja ki! – videó

Diák-slammer írta át Petőfi versét, ne hagyja ki! – videó

költészet
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 11. 16:00
Bors

Bánki Benjámin átírta Petőfi Sándor István öcsémhez című versét, és el is szavalja nekünk. A költői és előadói tehetséggel is megáldott diák-slammer mai köntösbe öltöztette a klasszikus művet, egyszerre könnyezhetünk a nevetéstől és a meghatódottságtól.

Minderre azért került sor, mert Benjámin inspirálni akarja követőit: országos verspályázat indul ugyanis „Szabad a vers” címmel a „mobiltelefonnal a kezükben született” nemzedék, a diákság számára. A pályázat célja, hogy felkeltse a versolvasási kedvet, és hogy a fiatalok mutassák meg, hogyan látják a 80, 100 éve született alkotások mondanivalóját.

A kezdeményezés a Családok éve, no és a Költészet napja alkalmából indul, minden tudnivaló olvasható már a csaladokeve.hu-n. 1-1 millió forint értékű osztálykirándulással gazdagszik majd a közönség, és a zsűri által kiválasztott győztes is, az ítészek soraiban kulturális életünk legjobbjait, és Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkárt találjuk.

Nemcsak Benjámin, hanem Iancu Laura erdélyi író és költő, no és Lackfi János József Attila díjas költőnk is készített egy-egy kedvcsináló feldolgozást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.