Aktuális

A 7 leginkább közhelyes szokás a majálisozáshoz

Címkék
topmajális

Bors

Létrehozva: 2018.04.29.

A munka ünnepét mi, magyarok munka helyett többnyire szórakozással töltjük. Ugyan a felvonulás, meg az Önök kérték már szerencsére a múlt homályába veszett, van, ami nélkül máig elképzelhetetlen a május elseje.

7. Májuskosár

Egy újabb ünnep, amire a virágboltosok lecsaptak, s egyben reklámot csináltak az itthon kissé mostohán kezelt hortenziának. Régen a fiús anyuka vitte el a kosarat a kiszemelt lánynak, de ma már a srácok személyesen adják át szerelmi ajándékukat. Kék cserepes virágot, ha még csak barátok, rózsaszínt, ha már komoly a kapcsolat, és fehéret, amennyiben összekötik az életüket.

6. Ringlispíl

A gyerekek imádják, ahogy körbe-körbe repülnek egészen a szédületig. Viszont a férfiaknak néhány sör után, főleg igazi tavaszi napsütésben nem szerencsés kipróbálni, mert könnyen felfordulhat a gyomruk. Márpedig az a vállalkozó kedvű „utas”, aki beteríti az alatta ácsorgókat, nem szokott népszerű lenni…

5. Kirakodóvásár

Minden rendű és rangú árusok telepednek ki országszerte a szabadba, és kínálják a portékájukat. A gyerekek kifejezetten élvezik, ha kipróbálhatják a kézügyességüket, szóval az alkotóműhelyek látogatottságát is felpörgeti ez az időszak. A többieknek meg maradnak a vetélkedők, illetve a koncertek.

4. Májusfaállítás

Elsősorban vidéken szokás az éjszaka leple alatt a lányos ház elé egy sudár, lombos fát vagy nagyobb gallyat állítani, amit szalagokkal, zsebkendőkkel díszítenek. Jelentheti az ott lakó nagylánnyá cseperedését, de egy fiú udvarlási szándékát is. Régen óriási szégyennek számított, ha egy lányos ház kerítése üresen árválkodott, de mára már nincs ilyen nagy jelentősége. Viszont aki kap, az izgatottan találgathatja, ki lehet a titkos hódolója.

3. Kakasnyalóka

A piros, égetett cukorból készült kakasnyalóka kitörölhetetlen emléke a mai negyvenes- ötvenes korosztálynak. Szerencsére időközben már bővült a választék – csavart, kör- vagy fallosz alakút is kapni –, sőt emellett még a létező összes gejl édesség felvonul, úgy mint törökméz, kókuszrúd, krumpli- és medvecukor vagy kimérős karamella.

2. Tűzijáték

Nincs ezen mit szépíteni, imádjuk az esti égboltra lőtt színes rakéták látványát. Nálunk igazi ünnep nem múlhat el nélküle. Nem csoda, hogy a mini változata már a kicsik tortáján is megjelent. Csak szegény házi kedvenceink nem értik, miért rajongunk a süvítő, robbanó, villogó valamikért, amiket hallva a kutyák többsége legszívesebben világgá szaladna.

1. Sör és virsli

Minden május elseje alfája és omegája a vizezett, langyos sör és a húst maximum csak mutatóban látott virsli. De miért pont ez a páros? Mivel ez korábban a munkásosztály ünnepe volt, az általuk előállított terméket, azaz virslit illett enniük. Ráadásul ebből olcsón, nagy mennyiséget lehet előállítani. A sör pedig a két háború között még csak a tehetős réteg szeszes itala volt, ezért később sikk lett fogyasztani. S a megszokás, ugye nagy úr.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715022019
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715022019
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715022019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715022019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715022019
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?