Taxira várva tett barátja kedvére az utcán

Taxira várva tett barátja kedvére az utcán

orális szex
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 19. 04:30
Bors

A fővárosi bulinegyed közepén, a Wesselényi utca egyik boltjának beugrójában játszódott le a botrányos jelenet. Egy budapesti fiatalember vette fel és tette közzé a Facebookon, ahogy a fiatal pár megáll az utcán, a fiú lerogy, majd a lány félreérthetetlen mozdulatokat tesz az ölénél.

Az ülő és mosolygó fiú valószínűleg jelezhette a lánynak, hogy egy taxi közeledik, a mindössze egyperces felvétel vége felé ugyanis a lány felteszi a kezét. Valószínűleg így kérte meg a sofőrt, ne hajtson el, várja meg őket. A taxis így is tesz, a fiú és a lány talpra ugrik, rendezgeti sorait, majd beülnek a kocsiba és elhajtanak. – Valószínűleg külföldiek voltak – summázott megkeresésünkre a felvételt megosztó Zsombor.

Külföldről elég gyakran ér­keznek ha­sonló hírek, de Budapesten még mindig feltűnő az ilyesmi. A Bors legutóbb tavaly augusztusban írt egy kőbányai párról, akik egy lakótelepi ház tövében, kora hajnalban tettek egymás kedvére. Kerestük a rendőrséget az ügyben, de azt mondták, a konkrét esettel kapcsolatban nem kaptak bejelentést. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.