Százezernek nézte az egymilliót nyertesünk

Százezernek nézte az egymilliót nyertesünk

egymillió
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 13. 11:30
<p>Még sok értékes nyereményt lehet szakítani. Újabb olvasóink lettek milliomosok a Borsnak köszönhetően. Bár a mostani játékunk háromszor egymillió forintja ezzel gazdára talált, még mindig érdemes velünk a szerencsét kísérteni.</p>
Bors

A legjobbkor érkezett az egymillió forint boldog nyerteseinkhez Zalába. Az óhídi nyugdíjas pár mindennap megveszi a Borsot, és az unokával együtt tépik fel a matricát, remélve, hogy szerencséjük lesz. Reggel a szokásos rend szerint indult a nap, csöngetett a postás az újsággal.

– Tulajdonképpen az unokám szokta megnézni mindennap, hogy nyertünk-e. Így volt ez most is, és azt mondta: mama, nézd, ezek egyformák! – mesélte Fraller Gézáné Anna néni.

– Először azt hittük, hogy százezer forint, de aztán jobban megnéztük, és láttuk, hogy egy nullával több. Sosem nyertünk még semmit, így nagyon boldogok vagyunk. A környéken sem nyert még senki, így már nagyon vártuk, hogy sikerüljön.

Az asszony elmondta még, hogy nem is jöhetett volna jobbkor a nyeremény, hiszen éppen nagy munkába kezdtek: kicserélik a vezetékeket, festenek és felújítják a fürdőszobát. De jut majd a gyerekeknek és az uno­káknak is, s ha marad még a millióból, akkor lehet, hogy egy kis utazással pihenik majd ki a felújítás fáradalmait.

Olvasóinkra pedig még wellnessüdülések, ajándékutalványok, kávéfőzők és 100 ezer forintos készpénznyeremények várnak, ráadásul játszhatnak a fődíjért is! Ha eddig nem tette meg, ne felejtsen el postára adni négy nyeretlen matricát a hétvégi kiadásunkban található, kitöltött játékszelvénnyel együtt!

Március 20-ig küldje be címünkre, mert másnap sorsoljuk ki azon olvasónkat, akinek a zsebében landol főnyereményünk, egy belevaló városi Seat Arona Crossover slusszkulcsa. Bízzon a szerencséjében az utolsó percig, hajtson rá a nyereményekre!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.