A legendás osztrák zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart zeneműveiből tíz percet is elég meghallgatni, hogy jótékony hatással legyen az intelligenciánkra, fejlessze elvont gondolkodásunkat és képzelőerőnket – erre jutottak egy kaliforniai egyetem tudósai, s több mint húszéves eredményük ma is gyakran témája a közösségi oldalaknak.
Nyert a D-dúr szonáta
Persze a helyzet nem ilyen egyszerű. A kutatók annak idején harminchat főiskolás logikus és absztrakt gondolkodását vizsgálták meg. Egy tesztet kellett kitölteniük, melyre különböző módon hangolódhattak rá. Az alanyokat három csoportba osztották: az elsőben szereplők nyugtató gyakorlatokat végeztek a megmérettetés előtt, a másodikban lévőknél viszont már Mozart két zongorára írt D-dúr szonátájával akarták elérni ugyanezt a hatást.
A harmadik csoport tagjai pedig egyszerűen maguktól relaxáltak. Az eredmény világos volt: a teszten legjobban a Mozart-zenét hallgató diákok teljesítettek. De csak az első negyedórában! A jó hatást Mozart kompozíciójának bonyolultságával magyarázták, mely jelentősen serkenti a gondolkodást.
Ingyen CD a babáknak
Azt azonban egyáltalán nem vizsgálta a kutatás, hogy hosszú távon is okosodhatunk-e a világhírű muzsikáktól. A kísérletben ráadásul főiskolások vettek részt, ennek ellenére mégis az terjedt el, hogy Mozart zenéje hosszú távon is intelligenssé teszi a csecsemőket. Mindezt az amerikai Georgia államban olyannyira tényként kezelték, hogy 1998-ban minden újszülött babának egy ingyen Mozart CD-t adtak.
Ezt a tendenciát idehaza is megpróbálták meglovagolni, méghozzá egy szintén a babáknak készült Mozart-lemezzel, amelyen többek között a Kis éji zene és a Varázsfuvola című klasszikus is megtalálható volt. Ez persze korántsem aratott akkora sikert, mint a tengerentúlon.
Csak rövid távú a hatás
A csecsemők Mozart-zenére történő feltételezett okosodásáról szóló következtetések valószínűleg korántsem az igazságot tükrözik. Az ezzel foglalkozó kutatóknak ugyanis a mai napig nem sikerült bizonyítaniuk a klasszikus zene hatásának sikerességét, ráadásul a csecsemőket egyáltalán nem vizsgálták. Az a tudós, aki mégis kimutatott valamilyen kézzelfogható eredményt, maximum elenyésző, mindössze rövid ideig tartó hatásról tudott beszámolni – summáz a városi legendákkal és átverésekkel foglalkozó urbanlegends.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.