Legalább tizenöt perces várakozási idő kellene a taxisoknak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a terminálok belső körénél. Így gondolja az a négyezer taxis, aki nincs benne abban a szűk körben, amely öt percnél többre megállhat a 2A és 2B terminál közvetlen kijáratainál.
– Balkáni állapotok uralkodnak a reptéren, ami sem az utasoknak, sem a taxisoknak nem felel meg. Szégyenteljes, hogy a külső körökön nincs egy hivatalos taxiállomás, ahogyan az sem életszerű, hogy öt perc alatt kiszálljon az utas, és az adminisztráció is elkészüljön. Mi mégsem hárítjuk át a plusz 2000 forintos büntetést – háborgott a Borsnak Csertek István, az Európai Taxisegyesület elnöke.
A taxisok először is azt szeretnék elérni, hogy visszakaphassák a korábbi helyüket, vagyis ne csak a Főtaxi kocsijai állhassanak meg a belső körön, illetve hogy az ötperces várakozási idő tizenötre növekedjen. Már felvették a kapcsolatot a Budapest Airporttal. Ha nem jutnak megegyezésre, demonstrációkba kezdenek, ami lehet akár a repülőtérhez vezető út sorompójának blokádja is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.