Aktuális

Elcsípték a lebénult lányt elhagyó Szabolcsot

Ny. A.

Létrehozva: 2018.03.05.

<p>Egy dániai kocsmában találták meg a hűtlen férfit</p>

Európai elfogatóparancs volt érvényben B. Szabolcs ellen, miután balesetet okozott Észak-Írországban még 2015-ben. Ahogy tavaly októberben megírtuk: a 28 éves férfi akkori barátnője, Anastassiya Phillips súlyosan megsérült a szerencsétlenségben, kerekes székbe került.

Szabolcsnak tavaly januárban kellett volna bíróság elé állnia, de még korábban megszökött az országból. Máltára menekült az édesanyjához, majd Olaszországba ment. Végül most februárban Koppenhágában kapták el, ahol egy ír kocsmában vállalt munkát.

– Igazságot akartunk szolgáltatni a lányunknak, örülünk, hogy elfogták Szabolcsot. Hihetetlen, ami a családunkkal történt, elképesztő, a lányomnak min kellett keresztülmennie – nyilatkozta a Belfast Telegraphnak a maradandó sérülést szenvedett Anastassiya apja, aki elmondta: Szabolcs telefonhívás és SMS nélkül hagyta ott a kórházban fekvő barátnőjét.

A most 19 éves lánynak minden hátcsontja eltört a balesetben. Tüdeje összeesett, hónapokig élet-halál között lebegett a kórházban. Bár járni már sosem lesz képes, fizikailag a körülményekhez képest rendbe jött.

Lelkileg viszont nem tudta magát túltenni azon, hogy barátja elhagyta. Arra pedig végképp nem számított, hogy – miként megírtuk – Szabolcs a szökése alatt összeházasodik egy másik nővel Olaszországban.

– Egy pofonnal ért fel, mikor megláttuk a Facebookra feltöltött képeket a tavaly szeptemberi nászról – mondta az apa, aki nem akar mást, csak hogy lánya a lelki-fizikai sérülései ellenére tovább tudjon lépni az életben.

– Hála istennek, hogy megkapja a büntetését, amire már három éve rászolgált. Csak ne hagyják kicsúszni a bíróság és Isten kezéből! – kommentálta Szabolcs elfogásának hírét Anastassiya. A férfi ügyét a belfasti bíróság néhány napja kezdte tárgyalni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711660812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei