Nemcsak a különböző fogyatékosságok és a család után jár adókedvezmény, hanem olyan betegségek után is, amelyek hatalmas kiadásokkal járnak. Ilyen például a cukorbetegség, ízületi gyulladás és az emésztőrendszeri megbetegedések, mint például a glutén- és laktózérzékenység. Ne tévesszen meg senkit, hogy bár nem annak gondoljuk, de a hivatalos papírokban ezeket a betegségeket fogyatékosságként tüntetik fel.
Keressük fel a szakorvost, aki megállapítja a betegséget és erről leletet is kiállít
Kérjük tőle az adókedvezmény igényléséhez szükséges dokumentumot
A személyijövedelemadó-bevallás időszakában juttassuk el a nyomtatványt a NAV-hoz, egy fénymásolatot a lelettel együtt pedig tartsunk magunknál az ellenőrzések miatt. Ha a munkaviszonyunk alapján rendszeres jövedelmünk van, akkor a munkáltatónk felé tett adóelőleg-nyilatkozat alapján lehetőségünk van már a fizetendő adóelőlegnél érvényesíteni az adókedvezményt.
Minden évben ismételjük meg az orvosi vizsgálatot és adjuk be az igénylésünket.
Mennyi az annyi?
– Az adókedvezmény összege változhat, mivel az mindig a minimálbér öt százaléka. Idén 82 800 forint. Ez azt jelenti, hogy havonta 6900 forintot spórolhatnak a betegek. A pénzt kérhetjük egy összegben, de akár havi lebontásban is. Utóbbihoz egy úgynevezett adóelőleg-nyilatkozatot kell kitölteni, majd eljuttatni azt a NAV-hoz – tudtuk meg a NAV illetékesétől.
Szakorvosnál jelezze
Ahhoz, hogy az adókedvezményt igénybe tudjuk venni, nem elég egy egyszerű háziorvosi igazolás, mindenképp szakorvoshoz kell fordulni. Ott az adókedvezmény igényléséhez egy külön papírt kell kérnünk a kezelőorvostól, azt kell a NAV-nak leadnunk. Ezen szerepel a betegség kezdő időpontja, valamint az, hogy az állapot végleges, vagy a későbbiekben további felülvizsgálatra kötelezett-e. Ezt a papírt mindig fénymásoljuk le, és egyet tartsunk magunknál a leletekkel együtt, mert ha ellenőrzést végez az adóhatóság, azzal tudjuk bizonyítani a jogosultságunkat.
Utólag is igényelheti
zoknak sem kell kétségbeesniük, akik évek óta szenvednek valamelyik betegségtől, de eddig nem tudtak a lehetőségről. Visszamenőlegesen maximum öt évre igényelheti a pénzt.
A kedvezményt mindenki csak a saját betegsége után veheti fel, más családtag, például gyermek vagy gondozott után nem. Viszont más adókedvezményt nem zár ki a fogyatékosság után járó összeg. Ha valakinek egyidejűleg több betegsége van, akkor is 82 800 forintot kap meg, mint az egy kórtól szenvedők.
Nem mindenkinek jár
A kedvezmény a személyi jövedelemadóra vonatkozik, vagyis csak azok kaphatják meg, akiknek adóköteles jövedelmük után adófizetési kötelezettségük keletkezett – tájékoztatta a Borsot a NAV illetékese. Így a nyugdíj, a KATA-s egyéni vállalkozás vagy a gyes mellett sajnos nem igényelhető.
Czető Brigitta szerencsés volt, amikor az orvosa diagnosztizálta a betegségét, rögtön fel is hívta a figyelmét az adókedvezményre.
– 2011-ben derült ki a laktózérzékenységem. Akkor a gasztroenterológusom szólt arról, hogy lehet ilyet igényelni. Egyébként diákmunkánál is kérhettem volna, de akkor még az iskola padját koptattam. Tavaly kiderült, hogy a laktóz mellett gluténérzékeny is vagyok, de ezt a betegséget csak a következő NAV-elszámolási időszakban tudom bejelenteni. Örülök a pénznek, segít. Van olyan ismerősöm, aki 25 éve beteg, és tőlem tudta meg, hogy igényelhet ilyet. Sajnos nem minden orvos olyan segítôkész, mint az enyém.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.