Celeb

Oscar-díj közelében a magyar szarvasokkal suttogó

G. Sz.

Létrehozva: 2018.03.01.

<p>A Testről és lélekről című film nemcsak alkotóinak és a színészeknek, hanem Góliátnak és Picúrnak, a filmben szereplő szarvasoknak is világhírt hozott.</p>

Forrás: Reuters

Egy gödöllői farmon több mint háromszáz állatot, köztük farkasokat, kutyákat, vaddisznókat, szarvasokat, lovakat, barnamedvéket, hiúzt, rókát és mosómedvét is tart Horkai Zoltán filmes állatkoordinátor.

Zoltán farmjának két legújabb sztárja két szarvas, név szerint Góliát és Picúr, akik a tavalyi Arany Medve-díjas, idén Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmben játszottak főszerepet.

A két vadállat a két főszereplő, Morcsányi Géza és Borbély Alexandra álmaiban jelenik meg rendszeresen, így a szarvasoknak kü­lönböző napszakokban kellett a stáb rendelkezésére állniuk. Ám szarvasokkal dolgozni nem fenékig tejfel.

– Picúr egy kézzel nevelt tehén, vagyis jobban bírja az emberi közeledést, míg Góliát egy igazi bika, őt úgy vásároltam, de szép fokozatosan ő is megszelídült – mesélte az Index videójában Horkai.

Góliátot és Picúrt Enyedi Ildikó rendező személyesen választotta ki sikerfilmjéhez, előbbi a forgatás elején még épphogy csak elfogadta az ételt az emberek kezéből, ezért kezdetben nagyon nehéz volt vele a közös munka. Azóta viszont Gó­liát már egy másik filmben is szerepelt, sőt időnként a hátára is engedi felülni gondozóját.

– A szarvasok vadállatok, nem lehet velük úgy dolgozni, ahogy domesztikált állatokkal, mint például kutyákkal. Mindent maguk oldanak meg, nem kérik az ember segítségét, nem függnek tőlünk, vagyis kisebb az együttműködési hajlamuk az emberekkel. Az ő fe­jükkel kell gondolkodni: vajon miért csinálnák meg az adott jelenetet?

Miért pont A-ból B-be menne úgy, ahogy mi akarjuk? – vázolta munkamódszerereit Horkai, aki már húsz éve járja állataival a különböző természet-, reklám- és nagyjátékfilmek forgatásait. A Discovery Channelen Zoltán, a farkasember címmel saját sorozata is látható volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715002811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715002811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték