A kómát és a rákot is legyűrte András: Sokáig görcsbe rándultam a csobogástól

A kómát és a rákot is legyűrte András: Sokáig görcsbe rándultam a csobogástól

Parlament
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 18. 09:30
Túlélt egy borzasztó balesetet, felébredt a kómából, mindent újratanult, majd rákos lett. De azt is legyőzte az egykori katonatiszt.
R.K.

A jéghideg Dunába zuhant autójával a budai rakpartról, a Parlamenttel átellenben Hunyadi András 2008 decemberében.

– Átlagos munkanap volt, késő este riadóztattak. A rakparton egy teherautó jött ve­lem szembe, három kocsit előzött egyszerre, egyből éreztem, hogy ebből baj lesz – em­lékezett vissza az egykori honvédtiszt súlyos balesetére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Online-nak.

–  Két választásom volt: vagy nekimegyek, vagy a Dunába hajtok. Utóbbit tettem. Attól a pillanattól fogva, hogy a vízbe csapódtam, semmire sem emlékeztem. A folyó sodrása rendkívül erős volt, így csak kétszáz méterrel lejjebb tudták kimenteni. Sikerült újraéleszteni, de fél évre kómába esett. Végül magához tért, de mindent újra kellett tanulnia.

– Az ébredésem után azt mondták: körülbelül két hónapom lehet hátra. Még a saját édesanyámat sem ismertem meg. Szerencsére azért idővel visszatértek az emlékek, és rácáfoltam a jóslatokra. Egy ideig azonban, ha vízcsobogást hallottam, rögvest görcsbe rándult az egész testem. Rengeteget köszönhetek néhai édesanyámnak, aki a rehabilitációmat segítette, és hét évig ápolt – mesélte a Borsnak a ma Tiszafüreden élő férfi.

Andrást 2017 márciusában újabb csapás érte: kiderült, hogy vastagbélrákja van. Az orvosok ezúttal sem sok jóval biztatták. Heti kétszer kemoterápiára járt, miközben szintén rákos édesanyjáról is gondoskodnia kellett. Ám novemberre sikerült legyőznie a gyilkos kórt.

– Most már kizárólag csak annak élek, ami igazán fontos a számomra. Rengeteget sportolok és sokat imádkozom. Büszke vagyok rá, hogy a történetem másoknak is példaként szolgál – zárta mosolyogva.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.