Mindjárt itt a tavasz, és ilyenkor az emberekben van egy késztetés arra, hogy alaposan megtisztítsák az otthonukat. A Daily Mail összegyűjtötte azokat a praktikákat, amelyekkel valóban érdemes nekilátni ennek a műveletsorozatnak.
Padlószőnyeget úgy érdemes tisztítani, hogy egy régi zoknit húzunk a mopra. A vágódeszkát citrommal és a sóval kell újjávarázsolni. Jó, tudjuk, nem lakás, de a kocsi fontos dolog, a fogkrém pedig csodákra képes, ha a fényszórót azzal dörzsöljük be. A fehér cipőkről a makacs szennyeződéséket nemcsak szódával - ami közismert -, hanem körömlakklemosóval is le lehet szedni. Éljen!
A seprűt is érdemes megtisztítani, hiszen fontos, hogy mennyire koszos, ha éppen használni kívánjuk. A legjobb, ha egy vödör szappanos vízbe kerül, ahogy a barátja, a mop is. Egy ecsettel - fali - pedig a reluxát tudjuk tisztességesen megszabadítani a portól. Ha van otthon fülhallgatója, akkor érdemes annak is a “körmére” nézni, hiszen könnyen válik koszossá. Hogy ismét régi fényében tündököljön, a fogkefét javasolják a hozzáértők.
Ha eddig is tudott arról, hogy az ecet milyen remek vízkőoldó, akkor érdemes, egy zacskóba beleönteni, és azt ráhelyezni a zuhanyrózsára vagy a csapra, így nem kell szívni azzal, hogy a Földön a gravitációt nem lehet megváltoztatni. Ha olyan szerencsés, hogy van ventilátora a lámpája fölött, akkor dobjon rá egy rongyot, és kapcsolja be: tiszta lesz a lámpa egy perc alatt.
Ha rozsdásodik valami, akkor sem kell kiborulni, áztassa be citromlébe és búcsút mondhat ennek a szörnyűségnek. És ha már a konyhába jár, érdemes azokat az edényeket is megtekintenie, amelyekről tudja, a sütőben is megfordulnak időnként. Ezeket pedig köztudomású, hogy nehéz teljesen tisztívá varázsolni. De csillogni, villogni fognak, ha beleszel pár karika citromot, 1/4 részt feltölti ecettel és vízzel, majd bedobja 3 percre a mikróba.
Ha van háziállata, akkor a legkönnyebben úgy tud megszabadulni a szőrétől, ha gumikesztyűt húz és aztán bevizezi, majd az adott felületet simogatni kezdi. A gyerekjátékokkal pedig ne szórakozzon egyenként, vágja be a mosogatógépbe az összeset, az lesz a leghatékonyabb - matricást ne! -. Ha az asztal is vállalhatatlanul össze van karcolva, ismét vegye elő az ecetet, keverje olívaolajjal - 1/4 ecet, 3/4 olaj - és dörzsölje bele a fafelületbe. Ha időközben a szivacsa úgy érzi, telítődött baktériumokkal, akkor tegye be egy kicsi időre a mikróba. Jó ha tudja, hova a porszívócső nem fér, oda a vécépapírguriga képes lesz bejutni. Tegye rá a csőre, és vágja/hajlítsa akkorára, amekkorára kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.