Aktuális

A jövő pulykáit neveli emuiból Jenő

R. K.

Létrehozva: 2018.02.17.

Kétszáznál is több madárnak ad otthont az ország egyik leghíresebb emufarmja. A felsőlajosi fenyvesek között élő emuk és nanduk óriási tojásokat tojnak, a jövőben pedig akár a pulykát is lepipálhatják a húsfogyasztás terén.

Az első emuk még 2006-ban érkeztek a Kecskemét közeli, felsőlajosi Bogdán Emufarmra. A farm vezetője, Bogdán Jenő annak idején nyolc kismadarat vásárolt, de akkor még ő sem gondolta komolyan, hogy egy szép napon ennyi szárnyast fog majd nevelni.

– Az első emukat csak az álla­tok szeretete miatt vettem, de aztán fejlődött a dolog. Mára több száz madarat tartok, emukat és nandukat is. Utóbbiak közül az első példányok 2012-ben érkeztek. Az állatok egy hat hektáros, zömében fenyves erdős részen élnek egy farmon, amit duplán körbekerítettem. Az emucsibéket értékesítjük, Európa-szerte nagy a kereslet irántuk – mesélte a Borsnak Jenő.

A két futómadárfajt nem igazán lehet összehasonlítani. Az emu a tenyésztő el­mondása szerint olyan, mint egy ősi dinoszaurusz. Barátságos, kíváncsi természetű, szereti a csillogó-villogó dolgokat. Ha meg is csíp, azt csak ér­deklődésből te­szi. Ausztráliából származik, nincsen szárnya, zöld tojásokat tojik. A nandu ezzel szem­ben dél-ame­rikai, kisebb, és vannak szárnyai, a tojásai pe­dig sárgák.

– A tojások hússzor akkorák, mint egy átlagos tyúktojás. 650-750 grammot is nyomnak, gigantikus rántotta ké­szíthető belőlük. Persze a struccét azért nem pipálják le – nevetett Jenő. Az emuk nem akklimatizálódtak, az ausztrál időjáráshoz vannak szokva, így de­cem­ber elejétől április elejéig tojnak. A nanduk ellenben épp fordítva, három-négy naponta tojnak, így egy szezonban 20-25 darabra lehet számítani. – Furcsának han­gozhat, de a csibéket az emuknál a kakas költi ki, fészket viszont nem raknak. A fiókák ötvenkét nap alatt törik fel a tojás héját, az utolsó három napot keltetőben töltik – tudtuk meg a tenyésztőtől.

A 40-50 kilós példányok a hátukban tárolják a zsírjukat, amelyből he­tekig képesek fenntartani magukat. Ebből ki­váló és egészséges emuzsír készíthető, nem beszélve a krémekről, amelyek a pikkelysömörre és az ekcémás bőrre is gyógyírt jelentenek. Jenőnek nagy álma, hogy a jövőben a pulykánál is népszerűbbé tegye idehaza az emuhús fo­gyasztását.

– Az emunak kiváló, a szárnyasok körében egyedülálló módon, vörös húsa van. Semmilyen antibiotikumot nem kapnak, így nagyon egészségesek. Nincsenek benne zsírszövetek, így hamar elkészül. Steakhúsként vagy levesként is nagyon finom, de mi szalámit is készítünk belőle. Egyre nagyobb az érdeklődés, hiszen egészséges, gyorsan elviszik az elkészült termékeket. Azon dolgozunk, hogy a magyar emberek szélesebb körben is rákapjanak az emu ízére – bizakodott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757761_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlait is kritizálta Jürgen Klopp a kínkeservesen kiharcolt győzelem után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22809_resized.jpg?avcount=1702264209
origo.hu

Emily Ratajkowski tangában mutogatja a fenekét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759460_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen még nem történt a Sztárban sztár leszek!-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759874_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Verhofstadt őrjöng: „Ez őrület, azonnal elvenni Orbán szavazati jogát!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758650_auto_resized.jpg
ripost.hu

Brokkoli helyett gulyás: Dárdai a pocakját fogva nevettetett meg mindenkit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22810_resized.jpg?avcount=1702264209
origo.hu

Csak egy öv takarja Tolvai Reni feszülő, érett óriásmelleit - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758975_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatérne Harry a királyi családba? Rövid, de beszédes választ adott a herceg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759382_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismert szépség és édesapja halt meg a csütörtöki horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758362_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiakadtak Szoboszlai rajongói; elmondta róla a véleményét a Liverpoolból repült sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702264209
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/UBveBTe0xyzdE_CSrERvGtvBQYLqZ41W8y35kZo5mmM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MzkwNzY1MmE5NjQ2ZjU4MTFkZDQzYTVmMmNiOTBj.jpg
Gyász

„Istenem add, hogy megtaláljam a kisfiam sírját” – apró fejfa őrzi Istvánka emlékét a kaposvári temetőben

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/2zpSJdS92COVESl7dijO4eoEM2neJOsbKmiL53M90UQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2ZDI2NjhjMWFiOTQ2ZmI5YzdhZWZhMzc1NTY2MmFl.jpg
Unoka

Fotón Orbán Viktor unokája: Annussal gyújtották meg a második gyertyát