Aktuális

­­­A boncmester maga dönt arról, kér-e pénzt a gyászolótól

V. G.

Létrehozva: 2018.02.22.

Nem elég a gyász, már a kórházi boncmesterek elôtt azzal szembesülhetünk, hogy még a szem lecsukása is pénzbe kerül.

Forrás: Thinkstock

Megdöbbentő írást tett közzé egy asszony a Facebookon: súlyos tízezreket kértek tőle egy vidéki kórház halottasházában azért, hogy  felöltöztessék elhunyt nagymamáját, zárják le a szemét, be a száját. Az elhunyt családtagja nem hitt a szemének: külön tételként számolták fel a haj megfésülését. Csalódottságát, tapasztalatát és szomorúságát írta ki magából az asszony az interneten, de sorai egy szempillantás alatt hatalmas port kavartak. Pár óra alatt több mint százan szóltak hozzá írásához, amelyben döbbenetének adott hangot. Fájlalja, hogy míg régen lehetőség volt szépen elbúcsúzni szeretteinktől, addig ma az embernek már a kórházi halottasház ajtajában mélyen a zsebébe kell nyúlnia, cserébe pedig annyit kap külön kérvény benyújtása után, hogy egy üvegablakon keresztül ránézhet elhunyt szerettére. De vajon ki a felelős az árazásért? Kin múlik, hogy ugyanaz a szolgáltatás ingyen vagy több tízezer forintért legyen elérhető? A Bors hosszas kutakodásba kezdett, de a kényes témáról mindenki csak hallgat. Egy biztos: az országos szervezetlenség.

– Nincs teljes körű szabályozás a kórházakra vonatkozóan, maguk döntenek a ha­láleset utáni procedúra ezen részleteiről – árulta el kérdésünkre egy temetkezési vállalkozó, aki először vállalta nevét, arcát, de aztán úgy döntött, inkább névtelenségbe burkolózik, mert túl őszintének tartotta vallomását.

Itt keressen szakértőt!

A betegjogi képviselőkről, és illetékességi területükről interneten az OBDK honlapján (www.obdk.hu) a „Betegjog” ponthoz tartozó „Betegjogi képviselők elérhetőségei” alpont alatt tájékozódhat, de az egészségügyi szolgáltatók, rendelők, kórházak várótermében is ki vannak függesztve a szakértők elérhetőségei.

– A kórházak többsége hűtési, halottkezelési, illetve öltöztetési díjat szed, ezek összesen több tízezer forintba is kerülhetnek. Léteznek olyan intézmények, ahol ezek az összegek külön részekre vannak bontva, de belefuthatunk olyan klinikába is, ahol semmilyen költséget nem számolnak fel – magyarázta a temetkezési szakember. – Az intézmények sok esetben financiális gondokkal küzdenek, érthető, hogy kérnek pénzt. Ráadásul egy boncmester havi nettó jövedelme kilencvenezer forint körülire tehető. Az ő lelki terheltségét is vegyük figyelembe, amit a munkavégzés során átél. Ha lenne minden kórházra kiterjedő egységes szabályzat, lenne felelőse az árazásnak – magyarázta a vállalkozó. És tényleg nincs felelős. Hiába próbáltunk utánajárni annak, hogy hivatalosan elfogadható, szabályos dolog-e „beárazni” az elhunyt körüli teendőket, kérdéseinkre a kórházak nem válaszoltak, ahogyan a megkeresett boncmesterek sem voltak hajlandóak.

Miben tud segíteni a betegjogi képviselő?

Segít az elhunyt hozzátartozójának a panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását, mely megkeresésre az egészségügyi szolgáltató 30 napon belül köteles érdemben válaszolni (kivételt képez, ha a panasz orvoslásához más szerv vagy hatóság megkeresése szükséges, mely esetben 60 nap az ügyintézési határidő).

A hozzátartozó írásbeli meghatalmazása alapján – az elhunyt beteg gyógykezelésével összefüggő ügyekben – panaszt tehet az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714994412
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714994412
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714994412
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714994412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika