Aktuális

Veronai hős tanár: Bárcsak én is meghaltam volna!

Bors

Létrehozva: 2018.01.04.

Drámai interjút adott az RTL Klub Házon kívül című műsorának Vígh György, a veronai busztragédia hőse. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium egykori tornatanára feleségével együtt túlélte a buszbalesetet, de két gyermeküket, a 18 éves  Laurát és 30 éves Balázst elveszítették.

György néha azt kívánja, bárcsak ő is meghalt volna. – Legalább annál gyorsabban kerülök közelebb a gyerekeimhez! – mondta az égő buszból több diákot is kimentő férfi, akinek ilyenkor mindig eszébe jut a felesége, és az, hogy mellette kell maradnia. – 35 éve vagyunk házasok, 35 éve szeretjük egymást.

A Vígh házaspár otthonában minden úgy van, ahogyan a végzetes út előtt hagyták egy évvel ezelőtt.

– A fiam egy trikót bedobott a szobájába, mert beleizzadt, amikor pakoltunk a sítáborba. Aztán beleizzadt egy másikba is. Mondta, hogy ha hazajövünk, kimossuk. A feleségem nem mosta ki. Kezébe veszi, magához szorítja, és szaglássza: „A gyerekemnek az illatát érzem!” – mesélte a hős tornatanár.

Víghék három hónapot feküdtek kórházban a tragédia után, mivel a mentés közben súlyos sérüléseket szenvedtek. Akit ugyanis tudott, kirángatott a buszból. Aztán magasra csaptak a lángok. Fájdalmat talán a sokk miatt nem érzett.

Györgynek újra meg kellett tanulnia járni. Mára jobb a helyzet, de testileg-lelkileg már nem ugyanaz az ember, mint aki volt.

Lányuk barátja is életét vesztette. A két család azóta tartja a kapcsolatot. Korábban mindig nagy családi karácsonyokat tartottak, idén viszont a két házaspár együtt töltötte az ünnepeket.

György pont a baleset idején érte el a nyugdíjkorhatárt. A tanáriban kollégái búcsúztatták, és a gimnázium örökös tanárává nyilvánították. „Ezt vedd komolyan, ez nem a protokoll része, ezt szívből adjuk neked!” – mondták neki a kollégák.

Mint ismert, a 17 áldozattal járó buszbaleset 2017. január 20-án éjfél körül történt Veronánál. Az autóbusz Franciaországból, a gimnázium által évente megrendezett sítáborból tartott hazafelé. A busz letért az útról, és fékezés nélkül a szalagkorlátnak hajtott, majd ki­gyulladt.

Egymás támaszai lettek

Sipos Szilviáék 15 éves fiukat vesztették el a veronai balesetben. Az anya a Borsnak azt mondta: ők is szoktak találkozni Víghékkel. A traumát a gyászoló hozzátartozók csak együtt tudják feldolgozni, ezt más nem is értheti. – Együtt a legjobb. Megszólalnunk sem kell, mindenki ugyanazt érzi. Ha beszélünk egymáshoz, akkor a gyere­keinkről van szó. Azt még mi sem tudjuk elképzelni, hogy Györgyék min mentek keresztül. Mindenki hősként tekint rájuk – mondta Szilvia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715066412
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195631_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: kedvező együttállásokra számíthatunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715066412
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715066412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715066412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715066412
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?