Aktuális

Kamionos rombolta a Nasca-vonalakat

Bors, MTI

Létrehozva: 2018.01.31.

Kamionnal rongálta meg a 2000 éves világörökségi kincset Peruban. A különleges mértani alakzatokban most 100 méter hosszan hagyott nyomott egy értetlen sofőr.

Rossz irányba hajtott egy kamion Peruban és megrongálta a híres Nasca-vonalakat – közölték a helyi hatóságok. Az alig fél évszázada felfedezett, csak a levegőből látható, több mint 2000 éves mértani alakzatok monumentális állatfigurákat és növényeket ábrázolnak a perui Pampas de Jumana fennsíkon.

A kamionos január 27-én a tiltó táblák ellenére hatolt be az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszínre, és a kulturális minisztérium szerint a fennsík felületén található „három rajzban” is kárt tett.

A kamion összesen mintegy 100 méter hosszú mély nyomot hagyott maga után. A behatolót tette után őrizetbe vették és mivel feljelentést tettek ellene a rendőrségen, hamarosan bíróság elé áll.

A Nasca-vonalak évekig a világ egyik legnagyobb rejtélyének számítottak. Régészek szerint a 750 négyzetkilométernyi területen elterülő vonalak a sivatagban, az Andokban és az őserdőkben élő nazca indiánok szertartásait szolgálták.

A Nasca-sivatagban eső híján eróziótól védett vonalak többek között egy 135 méter széles majmot, egy 46 méter hosszú pókot, egy 66 méter szárnytávolságú kolibrit, és egy 300 méter hosszú és 54 méter széles óriási madarat ábrázolnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529514
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529514
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor