Hurrá: A világ legkövérebb gyereke 120 kg-ot fogyott

Hurrá: A világ legkövérebb gyereke 120 kg-ot fogyott

kövér
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 25. 21:00
Bors

A 190 kg-os Arya Permana arról volt híres, hogy ő volt a világ legkövérebb gyereke. A fiú annyira nagy volt, hogy nem tudta elhagyni az ágyat, de ma már képes tollaslabdázni is, annak köszönhetően, hogy először ledobott 76 kg-ot, majd további 43-at.

Az indonéz fiú korábban nem járt iskolába, mert nem tudta elhagyni a házat, és így barátai sem voltak, csak testvérei és szülei foglalkoztak vele. Egész nap a mobillal babrált és egy kicsi medencébe üldögélt, hogy ne legyen annyira melege.

arya permana (@arya_prmana) által megosztott bejegyzés,

A szülők utolsó lehetőségként egy szigorú diétát tartattak be vele, amelyet természetesen egy dietetikus állított össze, így sok friss gyümölcs került bele az étrendjébe. A fiú ennek és egy gyomorszűkítő műtétnek köszönhetően 12 éves korára megvált korábbi címétől, vagyis már nem ő a világ legkövérebb gyereke.

Arya szülei határtalanul boldogok, hiszen a fiuk napi 2 km-t is képes lefutni és végre normális életet élhet. Nem kell többé azon aggódni, hogy álmában megfullad és anélkül élvezheti az életet, hogy légszomjra panaszkodna, és a szíve sem fog megállni. Persze úgy látják, a fiút lehet még egyszer meg kell majd műteni, de ez még a jövő zenéje.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.