Felesége segítségével élesztettek újra egy a budapesti férfit a mentősök

Felesége segítségével élesztettek újra egy a budapesti férfit a mentősök

újraélesztés
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 01. 11:00
Bors

Elképesztő összmunkával élesztettek újra a budapesti mentősök egy rákospalotai férfit, aki otthonában kétszer is elájult. Később kiderült, hogy a férfi infartust kapott, a mentők életmentő gyorsasággal értek a helyszínre:

– Megérkeztünk a beteghez, aki a szobájában ágyon ülve fogadott. Megkezdtük az első vizsgálatokat, amikor vérnyomás mérés közben a beteg hirtelen eldőlt az ágyon, légzés-keringés megállást tapasztaltunk – írta az esethez kiérkező mentőápoló, aki az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán osztotta meg a történetet. Az ápoló a társaival együtt azonnal megkezdte a beteg újraélesztését, aki olyan súlyos állapotban volt, hogy háromszor is defibrillálni kellett. Az újraélesztésben még a férfi felesége is segített:

– Segítségünkre volt a beteg felesége is, aki irányításommal segített lélegeztetni a beteget – tette hozzá. A csapatmunkának meglett az eredménye, a férfit az esetkocsi kiérkezése előtt stabilizálták, mire ők a helyszínre értek, a beteg légzése, keringése és tudata is visszatért, és nem értette, miért van szükség a kórházba szállításra, nem is akart először velük tartani. Az ápolónő hozzátette, számára különösen sokat jelentett ez az eset, ugyanis ez volt az első újraélesztése:

– Nekem ez volt az első reanimációm, és végtelenül boldog vagyok hogy ekkora sikerrel zárult – írta boldogan. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.