Furcsa történettel kereste fel szerkesztőségünket egy neve elhallgatását kérő ikrényi férfi. Elmondta, hogy a múlt héten egy boltban csirkemellet vett, aminek a felét elkészítette, a másik felét azonban szilvesztereste véletlenül nyersen elöl hagyta a konyhapulton. Amikor hajnalban hazament, halvány fény derengett a helyiségből. Először azt hitte, hogy talán a gáztűzhelyet hagyta égve, majd gyorsan rájött, hogy a hús világít - írja a Kisalföld.
Az eset miatt felhívta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), ahol azonban nem kecsegtették vizsgálattal, mondván, hogy a vásárlás óta sok idő eltelt, s a termék akár otthon is szennyeződhetett valamivel. Ezért aztán két kis dobozban mintát vitt a Kisalföld szerkesztőségébe. A hús ránézésre egyáltalán nem volt szokatlan – bár kissé kellemetlen szagot árasztott –, teljesen sötétben azonban kék fényt bocsátott ki, amelyet akár megnyugtatónak is nevezhetnénk, ha nem fogyasztásra szánt élelmiszerről lenne szó.
Az esettel elsőként a győri Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karát kereste meg a Kisalföld, ahol azonban laborvizsgálatok nélkül nemkívántak találgatásokba bocsátkozni, mitől viselkedhet kis teljesítményű izzóként a hús. Ezután a Nébih budapesti központjához fordultak. Ott azt a választ kapták, hogy nem először találkoznak ilyen jelenséggel, de miután az ügyben nem történt sem laboratóriumi, sem – az élőállat-állományig, annak takarmányáig visszanyúló – nyomon követéses vizsgálat, a valós ok csak feltételezhető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.