Az egész világon egyedülálló üzleti húzással állt elő egy élethű szexbabákat árusító férfi az észak-angliai Gatesheadben. Tizenhétezer forintnak megfelelő angol fontért bárki kipróbálhatja megvásárlás előtt a portékáját. Az összeg kicsengetése után az érdeklődő, aki nyilván nem szeretne zsákbamacskát venni, bezárkózhat a babával egy e célra kialakított szobába. Ott csupán egy ágy és a szexi fehérneműbe felöltöztetett baba várja, hogy „elvigye egy próbamenetre” – ahogy Mr. Graham fogalmaz.
A kereskedő nem szeretné, hogy szexbababordély üzemeltetésével vádolják, ezért egy regisztrációval védi ki, hogy a kuncsaftok kedvtelésből többször is visszatérhessenek. Azt viszont nem zárja ki, hogy a jövőben esetleg azt az üzletágat is kipróbálja. Kereslet ugyanis lenne rá, talán nagyobb is, mint a műlányok megvásárlására.
A jelek szerint virágzik a szexbababiznisz. Az élő emberhez külsőleg megtévesztésig hasonlító, és elektromos hálózatra is csatlakoztatható, azaz fáradhatatlan férfi szexrobotok kerülnek piacra idén – írtuk a minap. Intim testrészük is olyan lesz kinézetre és tapintásra is, mint az igazi. Matt McMullen, a Realbotix cég alapítója olyan intelligenciát építtet ezekbe a robotokba, amitől mosolyogni, kacsintani, de még beszélni is tudnak.
A próbaszex után a vásárló úgy is dönthet, hogy nem viszi haza a babát, ami 1800 fontba (azaz 630 ezer forintba) kerül – írta a Daily Mail. A férfi cégének weboldalán egyébként
fej-, mellméret és magasság szerint is lehet válogatni a guminők közt. Akit pedig az a higiéniai kérdés foglalkoztat, hogy hogyan árulhat használt szexbabákat Graham úr, azokat megnyugtathatja, hogy egy kipróbált műcsajt öt órán keresztül is mosnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.