Az egész országot megrendítette az a szörnyű családi tragédia, ami szeptemberben történt Hajdú-Biharban. Mint azt a Bors is megírta: a tisztes családapa, B. László és hétéves kisfia, Milán holttestét Kaba és Hajdúszovát között, egy erdőben találták meg, az anyára, Beára hajdúszoboszlói lakásukban bukkantak rá. Kiderült, hogy a két felnőtt öngyilkosságot követett el, gyermekük gyilkosság áldozata lett.
A barátok, ismerősök értetlenül álltak a történtek előtt, ugyanis úgy tűnt, a család boldog, és a szülők nagyon büszkék voltak kisfiukra, aki éppen a halála napján kezdte meg az első osztályt. „Laci és Bea odavoltak Milánkáért, a tragédia előtt pár nappal még csillogó szemmel mesélt Bea arról, hogy az ő Milánja iskolás lesz, és azt is mondta, hogy mennyire büszke rá” – mondta egyikük.
De most – úgy tűnik – megvan a magyarázat a borzalomra. Friss információink szerint, ami a család egyik ismerősétől származik, a szülők elvakultságból cselekedtek:
– Megtudtuk, hogy Laciék egy szektához tartoztak. A gyilkosság előtt pár nappal látták is Lacit az egyik vasútállomáson magából kikelve ordítani, hogy jön a világvége – beszélt a Borsnak az illető. – A következő napon megborotválkozott, elegánsan felöltözött, elvitte gyanútlan fiát az évnyitóra, majd feleségével együtt ment ki az erdőbe, és végeztek Milánkával.
Azt, hogy melyik szülő milyen mértékben járult hozzá a gyerek halálához, továbbra sem tudni. – Valószínűleg teljesen elveszthették az eszüket, és tényleg azt hitték, hogy itt az apokalipszis – tette hozzá informátorunk.
Két napig készült rá
Az apa a gyerekgyilkosság után még ott, az erdőben megölte magát, az anya hazament. Információink szerint mielőtt öngyilkosságot követett el, két napig ült egymagában otthon, ez lett gyanús a családjának.
A rokonok akkor kezdtek rosszat sejteni, amikor nem érték el. Ők hívtak segítséget, és az anya még élt, amikor kiértek a mentők, de már nem tudták megmenteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.