Rendkívüli viszontagságokkal végződött egy fiatal lány péntek estéje, amelyet a barátaival szeretett volna eltölteni. A tinédzserek a Podmaniczky utca egyik klubjában szerettek volna görbe estét csapni, de gondolni sem merték, hogy a szokásos hétvégi lazulás milyen borzalmakat rejt majd. A szórakozóhelyen az alattomos gyilkosként ismert szén-monoxid kezdett terjedni a levegőben.
– Már éjfél előtt odaértünk a barátnőmmel. Éjjel egy óra tájban kérdőre vont a pultos, hogy mit vehettek be az ismerőseim, mivel két lány és egy srác teljesen kiütötte magát – idézte fel a Borsnak a lány. Azt sem tudta, hogy reagáljon, barátai egész biztosan semmilyen tudatmódosítót nem fogyasztottak, mondta. Az első híradások pedig arról szóltak, hogy a fiatalok biztosan emiatt lettek rosszul.
– A pincehelyiségben rettentően magas volt a szén-monoxid-koncentráció. A több tucat ott tartózkodó fiatal észre sem vette, mi történik, hirtelen rosszul lettek. Csak a szerencsén múlt, hogy senki sem halt meg – mondta. Az eset után a lány barátai nem emlékeztek rá, mi történt velük, pedig szinte józanok voltak. Féltem, nehogy meghaljanak – folytatta a fiatal lány.
Úgy tudjuk, az Országos Mentőszolgálat zárójelentésén az szerepel: a mentők saját szén-monoxid-jelzője riasztott. Több fiatal ugyanakkor állítja, a szórakozóhely jelzőrendszere nem szólalt meg. A mérgezést a gázkazán hibája okozhatta, ám erről a pinceklub semmit nem közölt.
A Bors természetesen kereste az ügyben az érintett szórakozóhelyet, de nem reagáltak megkeresésünkre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.