Hamar lebukott lányai előtt Koncz Gábor

Hamar lebukott lányai előtt Koncz Gábor

Koncz Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 09. 09:00
H. G.

Mikulásként lepte meg két unokáját Koncz Gábor. A kis Lilinek és Teklának még sejtelme sincs, hogy a nagyapjuk öltözik fel minden évben Mikulásnak. A Kossuth-díjas színművész azt mondja, élete kedvenc alakítása ez, bár csak félig-meddig sikeres, mert lányai előtt le­bukott.

– Hétévesen jöttek rá, hogy én vagyok, az egyik lányom a kezemről, a másik pedig a csizmámról ismert fel – mondta Koncz Gá­bor, aki egy sikeres bemutatón van túl az Újszínházban. Szerepel a Beatrice című zenés darabban is.

– Egyszer azzal jöttek haza az iskolából, hogy nincs is Mikulás, se Jézuska, az apád csak csinálja a cirkuszt. Erre én azt mondtam nekik, hogy azoknak, akik ezt mondják, vacak, szürke gyerekkoruk volt, ti viszont hét éven keresztül egész évben vártátok a Mikulást, írtatok neki. Régen a haverjaimat is meghívtuk hozzánk, a gyerekeik ültek, mint a verebek a dróton, várták a Mikulást. Ám egyre öregedett, hogy fel ne ismerjenek, és a puttonya is egyre nehezebb lett.

A volt feleségem, Judit akkoriban jött elém, hogy segítsen a Mikulás bácsinak. Emlékszem, már déltől vakolta magát, majd a gyerekek előtt megkérdezte, hogy ki vagyok. Én is megkérdeztem, hogy ő ki. Azt mondta, én vagyok a Regina anyukája. Mire én: tényleg? Az időnek az a csúnya vasfoga sokat dolgozott rajtad, mondtam neki – fejezte be nevetve a visszaemlékezést Koncz Gábor, aki hatalmas gondot fordít a Mikulás-jelmez készítésére is.

– A plüss Mikulás-ruhát varrattam, a színházból pedig vittem haza szakállt, bajuszt, a gyönyörű puttonyt pedig kosárfonó romákkal készíttettem.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.