Nagy felháborodást okozott azzal a világ egyik leghíresebb eutanázia-szószólója, hogy bejelentette, jövőre bemutatják a világ első öngyilkosság-gépét. Philip Nitschke arról beszélt, hogy a masina segít az emberekenek 5 perc alatt végezni magukkal.
Az újraelhasználható anyagokból készült gépet egy 3D-nyomtató segítségével meg lehet majd építeni, folyékony nitrogént tartalmazó tartályokat kell majd belehelyezni, valamint egy leválasztható kapszulát, amely összehajtható majd egy lebomló koporsóként.
A „felhasználóknak” egy online mentális kérdőívet kell kitölteniük, ennek fejében kapnak majd meg egy négyszámjegyű kódot a kapszula használatához. -ha az ember beszállt, már csak egy gombot kell megnyomnia, vagy – gondolva a mozgásukban korlátozottakra – hangparancsot kiadni, esetleg párat pislognia, hogy elinduljon.
Ezután elkezd a kapszulába beszivárogni a nitrogén, az oxigén pedig szépen lassan eltűnik, ami miatt az ember másfél perc után zavart lesz, mintha megivott volna pár italt, majd eszméletét veszti, öt perccel a kezdés után pedig békében meghal – nyilatkozta Nitschke, akit Dr. Halálnak is neveznek. Egy „vészkijárat” is el lesz helyezve a gépben, arra az esetre, ha valaki mégis meggondolná magát időközben.
A gép terveit egyébként mindenki eléri majd az interneten, így „csak” egy megfelelő 3D-nyomtató és folyékony nitrogén kell a megépítéséhez, ami teljesen legális.
A gép létrejöttének persze ellenzői is vannak, akik egyebek mellett azzal érvelnek, hogy a gép által megnőhet az öngyilkosságra készülők száma.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.