A Neoton Familiára mulatott, majd háromszor megszúrta a polgármestert

A Neoton Familiára mulatott, majd háromszor megszúrta a polgármestert

bíróság
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 17. 20:00
Bors

December 19-én a Győri Ítélőtáblán megkezdődik annak a férfinak a pere, aki 2016. szeptember 24-én megpróbálta leszúrni Délegyháza polgármesterét egy falusi fesztivál kellős közepén. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a vádlott, Tamás a támadás napján igencsak felöltött a garatra és elindult a délegyházi körtefesztiválra délelőtt. A férfi azonban már akkor is részeg volt, így az ottani biztonsági őr kitessékelte a mulatságról. Tamás úgy döntött, hogy ez esetben elmegy és italt vesz magának. A boltban már elszabadultak az indulatok: fenyegetőzött, hogy ha nem kap italt, szétveri a helyiséget. 

A férfi hazament és tovább italozott, amikor is felhergelte magát Délegyháza politikai helyzetének alakulásán. Ugyanis a pletykák szerint indulni akart Riebl Antal polgármesterrel szemben.

Tamás, aki egyébként harminc évig bokszolt, csak ital hatására vált agresszívvá, egészen eddig a pontig. A vádlott annyira ideges lett, hogy magához vett egy kést és visszament a fesztiválra. Ezzel a késsel együtt belevetette magát a tömegbe és többek között gyerekekkel táncolt Neoton Família koncertre.

Végvári Ádám azt mondta lapunknak, hogy látszott a színpadról, hogy a férfi önkívületi állapotban van. Ezek után ment oda Riebl Antal polgármesterhez, akivel egyébként gyerekkoruk óta ismerik egymást. 

A vádlott úgy tett, mintha köszönteni, megölelni akarta volna, de eközben háromszor mellkason szúrta a polgármestert. 

– Odalépett hozzám, megkérdezte, hogy jól szórakozom-e. Ebben a pillanatban már szúrt is. A kezemmel védtem magamat, így ott is megszúrt, majd elájultam – mesélte 2016-ban a Borsnak a kórházban fekvő Riebl Antal, aki szerint pillanatnyi elmezavara lehetett a támadójának. 

A tárgyalás december 19-én kezdődik a győri bíróságon a vád: emberölés bűntettének kísérlete. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.