Aktuális

Megölelte, majd megkéselte a délegyházi polgármestert a képviselő veje

M. R.

Létrehozva: 2016.09.27.

Zsebében késsel táncolt a gyerekek között a délegyházi polgármestert, Riebl Antalt leszúró 75 éves férfi. A tettes korábban bokszoló volt.

A 75 éves Tamás a támadás napján, szombat délelőtt már részeg volt. Így ment be a délegyházi körtefesztivál területére is. A férfit a biztonsági emberek azonban hamar kitessékelték. Tovább is állt, mert italt akart venni. 

– Azzal fenyegetett, hogy szétveri a boltot, mert nem adtam neki alkoholt – mondta Zsuzsanna, a bolt eladója. Az idős késelőről köztudott a faluban, hogy súlyos alkoholista, korábban harminc évig bokszolt, de eddig nem volt erőszakos. Kocsmába nem jár, otthon italozik.

A boltban belebotlottunk Tamás idős, tolószékes feleségébe, de kérdéseinkre nem válaszolt. Megtudtuk, hogy a támadó veje Délegyháza egyik önkormányzati képviselője. Pletykák szerint polgármester akart lenni Riebl ellenében, de nem járt sikerrel. A kudarc közrejátszhatott Tamás haragjában. A képviselő nem kívánt nyilatkozni a rokonáról. Tamás a boltból hazament, ma­gához vett egy kést. Ezután visszatért a fesztiválra.

A férfi zsebében a késsel gyerekekkel is táncolt, később a színpad előtt tombolt, ahol éppen a Neoton Família koncertezett. Az együttes tagja, Végvári Ádám szerint látszott, hogy önkívületi állapotban van. 

– A koncert után a polgármester odajött hozzánk, tízperccel később történt a támadás – mesélte Végvári. Tamás a buli végeztével megkereste Riebl Antalt. Úgy tett, mintha köszönteni, megölelni próbálná, ekkor szúrta meg a mellkasát háromszor. 

– Odalépett hozzám, megkérdezte, hogy jól szórakozom-e. Ebben a pillanatban már szúrt is. A kezemmel védtem magamat, így ott is megszúrt, majd elájultam – mondta a kórházban fekvő Riebl Antal, aki szerint pillanatnyi elmezavara lehetett a támadójának. A polgármester szerint a rokoni szálaknak a történtekhez semmi köze. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot